A Ludwig Múzeum új időszaki kiállítása a gondoskodás témakörét járja körül, a bemutatott művek sokszínűsége pedig azt támasztja alá, hogy a gondoskodás korunk egyik kulcsfogalma, melynek kritikai potenciálja sem elhanyagolható.

A gondoskodás mindannyiunk közös tapasztalata, mely a születés pillanatától a halálig meghatározza életünket. Értelmezhető személyes módon (öngondoskodás), az interperszonális kapcsolatok szintjén (gyerekekről, betegekről, idősekről való gondoskodás), de kiterjeszthető a természeti létezőkre, tágabb értelemben pedig magához a Földhöz való óvó viszonyulásra is. A gondoskodás sokrétű fogalma erőteljes gazdasági-politikai vetülettel is rendelkezik, a gondoskodási válság, a gondozási migráció, a globális gondoskodói láncok és azok hatása korunk egyre sürgetőbb kérdései közé tartoznak.

A kiállítás címe, Vigyázat, törékeny∞Handle with Care egyaránt utal a gondoskodásra szorulók kiszolgáltatottságára, a gondozó és gondozott között fennálló aszimmetrikus viszonyrendszerre, az élet törékenységére és az ökoszisztémánk sérülékenységére, a szociális háló hézagjaira és a gondoskodás mindennapi rítusaira - de legfőképp a kollektív felelősségvállalás szükségességére hívja fel a figyelmet. Ugyanakkor magára a múzeum szerepére is vonatkoztatható, melynek a műtárgyak gondos kezelésén túl új, társadalmat érintő kihívásokkal feladatokkal és kihívásokkal kell szembenéznie.

A többszintű – szociális, gazdasági, természeti, egészségügyi – válság időszakában a kiállítás arra keresi a választ, miként értelmezhető a gondoskodás változó fogalma, és mi a művészet (és a múzeum) szerepe annak újragondolásában. A kurátor szó eredeti jelentését (curare= gondoz, ápol, gyógyít) szem előtt tartva mi jelentheti egy „gondoskodó” múzeum alappilléreit? Hogyan válhat egy kulturális intézmény társadalmi kérdésekre érzékenyebb, befogadóbb, nyitottabb, hozzáférhetőbb, közösségépítő hellyé?

A kiállítás egy művészettörténész-kurátor, Popovics Viktória és egy múzeumpedagógus-művész, Dabi-Farkas Rita közös gondolkodásának kezdeti állomása, illetve (rész)eredménye, amely a társadalmat és a művészeti intézményrendszert egyaránt átható, egyre fokozódó „gondoskodói válságra” szeretne reagálni. A kiállítás egyik sarokköve Tarr Hajnalka részvételi-közösségi projektje, mely a nap mint nap ápolási, gondozói, gyógyító munkát végző megannyi kéznek állít szimbolikus emlékművet. A kiállítás címét viselő mű egyik célja, hogy a művészet eszközeivel tegye láthatóvá mindazt, ami számokban nem, vagy nehezen kifejezhető. A különböző művek nem lehatárolt tematikák mentén, inkább azok összefüggéseiben foglalkoznak többek között az anyasággal és az ahhoz kapcsolódó tabutémákkal, a gondoskodási tevékenységek státuszával és egyenlőtlen elosztásával, a gondoskodás egyéni és kollektív vetületeivel, valamint a művészet gyógyító, javító potenciáljával. A kiálltás inkább valós helyzeteket mutat be, kérdéseket vet fel, mintsem kész válaszokkal szolgál a felvetett problémákra.

A létrejött kiállítást egy hosszú távú program első állomásának tekintjük, amelyet arra szeretnénk felhasználni, hogy a múzeum megszokott, viszonylag szűk látogatói közönségén túl új, szélesebb befogadói csoportokhoz is elérjünk. A kiállítótér fizikai falait mintegy átlépve a múzeum épületének közösségi tereit is használatba vesszük (lépcsőház, jegypénztár, könyvtár, Lumi tér), a kiállítás pedig külső helyszínekre is kiterjed (Hospice Ház, Értelmi Fogyatékosok Nappali Otthona).