Ha népviseletre gondolunk, akkor matyó vagy a kalocsai. 19. század elejéig nem volt sok szín. A festetlen anyagokat otthon készítették gyapjúból, lenből, kenderből, színük nyersfehér, szürke, barnás volt, ami szegénységet és kemény munkát jelképezte.

A gyári termelés megjelenésével egyre színesebben öltöztek. A falusiak is igyekeztek divatosan öltözködni, próbáltak eltérni egymástól viseletükben, és sajátos díszítmények, hímzések alakultak ki a településeken. A népviseletek fő típusai - térségekre bontva - a dunántúli, a felvidéki, az alföldi és az erdélyi voltak.

A ruhák festése, díszítése, a fonás, szövés, szabás, varrás, hímzés mind női munka volt, kivéve a szűrhímzés, ezt maga a szűcsmester készítette. A  gazdag hímzés a vagyonosságot, a kevés díszítés a szegénységet jelentette. A viseletek mindig nagyon sokba kerültek, ezért nagy ünneplő csak egy volt minden asszonynak. A hétköznapi viseleti darabokból volt több öltözet ruha is, ezeket sem volt mindegy, hogy hogyan és mikor viselték. A népviselet jelezte a viselőjének a korát, társadalmi rangját és családi állapotát is. Eredeti népviseleteket beszerezni ma már igen nehéz és ma is költséges a gyűjtése, az eszmei értékükről ne is beszélve."