Az új kultúra alkotói, a vándorló pásztorok, akik alkalmilag foglalkoztak mezőgazdasági tevékenységgel, időszaki táborhelyeket alakítottak ki tartós lakóépületek nélkül. Ezek többsége a forrásadatok szerint temetési szertartásokat szolgált. A viszonylag gyakran feltárt, szokványos sírbarlangokon kívül előfordulnak sírok lapos kőkonstrukciókkal, bizonyítva a megalitikus eszme továbbélését.

A halottakat gyakran igen gazdag mellékletekkel látták el. Vannak közös sírban emberi és állati csontvázak, így marháké is, néha temetési ajándékkal felszerelve, utalva a háziasított állat nagy jelentőségére az életben és az e kultúrához tartozó nép vallásos hiedelmében.

A tölcséres szájú edények kultúrája volt az első földműves és állattenyésztő kultúra, amely az időszámítás előtti V. évezred közepén alakult ki a közép-európai alföldön. Lublin környékén a kerámiát készítő korszak társadalmának kialakulása a IV. és III. évezred fordulójára tehető. A lubini régióban ez a korszak csaknem 1000 éven át követhető, és egyike Lengyelország prehisztorikus történetének legjelentősebb kultúráinak.

Áttértek a letelepedett életmódra. Nagy, központi települések jöttek létre - körülvéve számos kisebb lakóközösséggel.

A temetők kutatása változatos temetkezési szokásokról beszél. A síremlékek - amelyek hossza olykor a többször tíz, magassága a néhány métert is eléri - a legszembetűnőbb halotti építmények lengyel földön, melyeket időnként "lengyel piramisoknak" is szokás nevezni. A központi sírban egy személy volt eltemetve, aki számára építették a monumentális konstrukciót, bizonyára fővezér, pap vagy a törzsi vezetőség tagja lehetett.

A települések területén, a mindennapos elfoglaltságok keretében megtalálható volt a kézzel formált, az egyszerű technikához képest kiváló minőségű, különböző formájú kerámia edények készítése, de készítettek olyan kőeszközöket is, mint balta és véső, gondosan kialakított éllel. A vadállatok csontjából és agancsból készített nagy mennyiségű szerszám, lyukasztó, véső, köszörű, valamint jóval ritkábban feltárt fejszék, tőrök, néha ékszerek. A számos orsógomb lelet arról tanúskodik, hogy ismerték a fonást, de az anyag nehezékek azt bizonyítják, hogy a függőleges szövőszéket is használták. Fontos vívmány volt az igába fogatott ökrökkel vontatott kerekes eke bevezetése.