1989-ben alapították a Budapest-Szentlőrinci Téglagyárat, mely egyben a finomkerámia-ipar bölcsője lett. 1920-ban kezdték meg Koncz Imre keramikus vezetésével az edénygyártási kísérleteket. Kezdetleges, fazekas módszerekkel formázták, és téglagyártó kemencékben égették ki az árut, de ennek ellenére a kísérletek bíztatók voltak.

1922-ben, abban az évben, amikor Kispest rendezett tanácsú városi rangra emelkedett, sor kerülhetett egy önálló, nagy finomkerámiai üzem alapítására a városban. Ez az üzem lett a kispesti Kőedény- Porcelán- és Kályhagyár Rt., mely "GRANIT" márkajelzéssel ellátott termékeket bocsátott a piacra. Az addigi gyakorlattal szemben, mely a kissorozatú, különleges díszítésű tárgyak előállítására törekedett, a kispesti gyár jó minőségű, nagysorozatú tömegáru gyártására rendezkedett be. A termelés 1923. október 1-jével indult el, az üzem főmérnöke a csehországi Basch Lipót volt. Az első időkben legfőképpen háztartási edényárut gyártottak. Fontos volt, hogy termékeik olcsók, azonban jó minőségűek legyenek.

A kispesti gyár második főmérnöke Sulzer Vilmos nyugat-európai tanulmányútjának köszönhetően meglepően szép, finomvonalú, art deco stílusú gyertyatartókat, tálakat, vázákat stb. állítottak elő. A vállalat mintatermet rendezett be Bécsben és Budapesten. Állandó résztvevői voltak Nemzetközi Árumintavásároknak. A gyárat folyamatosan fejlesztették, így került profiljába az ún. szaniteráru gyártás. 1926-ban kezdték meg a kísérleteket, 1927-ben készült el az első WC csésze, 1928-ban az első mosdó. 1929-ben már 159 tonna egészségügyi áru előállítása szerepel a jelentésekben. A gyár ettől az időszaktól kezdődően kétprofilú lett, edény és szaniter termékeket állított elő.

1938-tól a kispesti üzem neve megváltozott. Egyrészt fölvette a márkajelzésként alkalmazott "Gránit" szót, másrészt elmaradt nevéből a "Kályhagyár" elnevezés (minthogy kályhacsempét soha nem gyártottak). A társaság neve tehát Gránit Porcelán- és Kőedénygyár Rt. lett.

A háború évei alatt a gyár folyamatosan üzemelt, ami leginkább annak köszönhető, hogy a szaniteráru termelés miatt sikerült hadiüzemmé nyilvánítani a gyárat. A Gránit gyárat 1948-ban államosították. A termelést és a kereskedelmet az egész országban átszervezték, így a szaniteráru termelés kiesett a Gránit gyár terméklistájából, helyette beépítették a csiszolókorong gyártást. A gyár ennek megfelelően új elnevezést kapott: Gránit Csiszolókorong- és Kőedénygyár lett. Az 1940-es, 1950-es, években a fajansztermékek iránt megnőtt a kereslet. Az 1960-as évekre a termékszerkezet átalakult, a tányérgyártás mellett több színes mázas és dekorált árut kezdtek gyártani magasabb minősében. A gyárban tevékenykedő fiatalabb iparművész generáció új színeket, formákat és díszítési motívumokat alkalmazott, a gyár iparművészeinek alkotásai részt vettek az Országos Iparművészeti Kiállításokon, ahol díjakat nyertek.

A Gránit az 1980-as években önálló gyáregységekre bomlott szét, majd Kft-vé alakult. Az 1990-es években a gyárnak új tulajdonosai lettek, akik igyekeztek fenntartani a termelést, ám a gépsorokról az utolsó étkészlet 1998-99-ben legördült. A termelés megszűnt.