"Születtem Verbón, Nyitra megyében, 1887-ben. A fényképezést apám szerettette meg velem... Magam 10 éves koromban kezdtem érdeklődni a fényképezés iránt, mint apámnak hűséges kísérője, utánzója, bizalmasa, sokszor engedelmes modellje."


Középiskoláit Pozsonyban, az Evangélikus Líceumban végezte, ahol már rendszeresen fényképezett és a képzőművészet egyéb ágaival is behatóan foglalkozott. 1907-ben került fel Pestre, a Műegyetemre. Végzett építészként a Wellisch Alfréd nevével fémjelzett tervezőirodában kezdett el dolgozni, tervezői tehetségét számos budapesti ház és vidéki épület is mutatja.

A háborúban századparancsnokként szolgált egy műszaki alakulatnál, az orosz, majd később a karintiai és olasz fronton. Rengeteg fényképfelvételt készített a harcok szörnyűségeiről, de az átélt borzalmak nem tudták elhomályosítani művészi tekintetét. A harctéren készült fotói mellett kis vázlatokon, ceruzarajzokon, akvarelleken örökítette meg az érintetlen természet, a hófödte hegyi tájak szépségét. Vydarenyhez hasonlóan még sok építész, képzőművész vett részt hadifestőként az első világháborúban. A fronton készült munkáikat a hadvezetés háborús propagandaként használta.

A festéshez és rajzoláshoz Rauscher Lajos festőművésztől és Székely Bertalan fiától, Székely Árpádtól, valamint Műegyetemi tanáraitól kapott kedvet. A háború alatt került kapcsolatba báró Mednyánszky Lászlóval, aki szintén a hadszínterek eseményeit rajzolta. "1916-ban az olasz fronton voltam, ekkor történt, hogy egy hadsegéd érdekes öregembert hozott és a felsőbb parancsnokság utasítására a gondjaimra bízta. Mednyánszky László, a kiváló magyar festőművész volt: a barakkomba költöztettem és több hónapon át a vendégem maradt." Az együtt töltött idő alatt sokat beszélgettek, így a fiatal művész megismerhette Mednyánszky munkamódszerét, művészeti elveit, jellemét, melyek életre szóló nyomot hagytak benne. A fényképezéssel párhuzamosan Vydareny pasztelleket, olaj és akvarell képeket, tus és szénrajzokat, rézkarcokat és linómetszeteket is készített, kvalitás szempontjából semmiben sem maradnak el fényképei mögött.

1919-ben nyílt meg a Nemzeti Szalonban az Aquarellisták és pasztellfestők kiállítása, ahol Vydareny Iván is bemutatkozott két "díszítő hatású tájképével". Az ígéretes kezdetet mégsem követte folytatás, hogy miért, miért nem senki sem tudja. A 1919-es kiállítás után festményeivel, vagy más képzőművészeti alkotásával nem lépett a nyilvánosság elé.

Vydareny Iván fotóművészeti tevékenysége közismert és elismert, festészetéről viszont igen keveset tudunk.

A most megrendezésre kerülő kiállítás Vydareny Ivánnak, mint festőművésznek állít emléket. Ezek a festmények csak töredékei annak a hatalmas, több ezer darabra rúgó életműnek, amelyet a művész hátrahagyott.

A tárlaton szereplő művek válogatása átfogó képet ad a művész festészeti munkásságáról. Az itt látható festmények a művész életének fontos állomásait - a kezdeteket Verbón, a világháború meghatározó élményét, külföldi utazásait, a budapesti és vidéki életformát, és a gödi időskori évek termését mutatja be a látogatónak.