József nádor a 19. század második évtizedében alapította alcsúti családi rezidenciáját, amelyet a későbbi generációk tovább bővítettek, szépítettek. A II. világháború befejező napjaiban azonban a kastély kiégett, majd a következő néhány év alatt teljesen elpusztult.

A kiégett palota lebontása után, az 1940-es évek végén a törmeléket a megmaradt homlokzati fal és portikusz mögött dombbá tolták össze a tereprendezés során. Ezt évtizedek alatt lassan birtokba vette a természet, míg 1985-ben Papp János restaurátor kutatásokat kezdett a területen. Az évek folyamán lelkes helyi tanárokkal, diákokkal, egyetemi hallgatókkal, barátokkal gigászi munkát végeztek. Több tízezer porcelán-, márvány-, üveg-, kristály-, fémtöredék került elő, amelyet tisztítottak, kiválogattak és konzerváltak.

A kastélyról a 19-20. század fordulóján jelentős mennyiségű, jó minőségű fénykép készült, ezeket a Magyar Nemzeti Múzeum és az Országos Műemlékvédelmi Hivatal fotótára őrzi. E fotók alapján Papp János azonosította az összetört 18-19. századi porcelán-, miniatűr porcelánfestmény- és szobortöredékeket. Az égés után a bútorokból csak a veretek, a képekből a bronz díszítések maradtak meg. Ezeket is azonosítva Frecskai Zoltán és Klösz György fotóival, lassan feltárul a palota műkincsállománya. A kastély levéltári anyagának maradványát a faluban az Országos Széchenyi Könyvtár gyűjtötte össze, rendszerezte és vette leltárba. Ezeket a tárgyakat láthatjuk a kiállításon, valamint bepillanthatunk a kastélybeli élet mindennapjaiba - a Habsburg család tagjainak egymáshoz írott, magyar nyelvű leveleit olvasva.