Az 1950-es, '60-as években még működtek az Isztriai-félsziget és az olasz tengerpart karéjában található szlovén sólepárlók. Itt évszázados, sőt évezredes hagyomány alapján, kézi munkával párologtatták el a tengervizet a sekély parton kialakított rekesztékekben.

Ezekben mezítláb vagy fapapucsban kotorták egyre nagyobb kupacokba a mi falusi háztartásainkban egykor a kemence
parazsának és hamujának kikotrásánál használt „szamalukhoz" hasonló „fakapákkal".

A Piran környékén található sólepárlók mellett épültek a szezonális – nyári – munkát végző dolgozók – mondhatnánk „sógereblyézők" – házai, amelyeket csak az itt végzett munka idején használtak, emiatt csupán a legszükségesebb dolgokra szorítkozó lakókörnyezetet alakítottak ki.

A sólepárlók az Északnyugat-Adrián erőteljesen befolyásolták környezetük társadalmi, gazdasági és kulturális arculatát is. Az egyik legjelentősebb sólepárló Sečovlje településén napjainkban múzeumként idézi fel a vidékét évszázadokon át meghatározó sajátos munkafolyamatotm és ennek kulturális jellemzőit.

Emellett pedig önkéntesek minden nyáron részt vehetnek a nyári sólepárló táborokban, ahol a vállalkozó szelleműek nemcsak különleges tapasztalatokat szerezhetnek, hanem a látogatók számára a múltidézés aktív szereplőivé válnak.

A sečovljei gyűjtemény vándorkiállítása képekkel és tárgyakkal idézi fel a nagy múltú hagyományt.