Eseménynaptár
2013. május

Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár

Budapest

A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum az 1950-es évek elején létrehozott, akkori nevén Országos Orvostörténeti Könyvtárral és az 1974-ben megalakult Levéltárral együtt a magyar orvostörténelem legfontosabb közgyűjteményét és egyben fontos kutatóbázisát alkotja.

A Múzeum hosszú évek előkészítő munkája nyomán nyílt meg 1965-ben. Az elmúlt közel négy évtizedben a Múzeum gyűjteményei jelentősen bővültek, s így mára Európa egyik leggazdagabb orvos- és gyógyszerésztörténeti kollekcióját alkotják.

Gyűjtőkörünk időhatár nélkül a magyar medicina, gyógyszerészet és egészségügy egészét átfogja, de az orvostudomány természetéből adódóan mindez egyúttal a nyugati orvoslás tárgyi emlékeinek gyűjtésével egészül ki. Több gyűjteményünk nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő jelentőségű (numizmatikai kollekció, orvosi műszergyűjteményünk, Fontana-kollekció, patikaedények, festménygyűjtemény) .

Múzeumunk állandó kiállítása - "Képek a gyógyítás múltjából" címmel - a nyugati medicina fejlődését mutatja be a prehisztorikus kortól a 20. század elejéig. Ezen belül természetesen külön hangsúlyt fektetünk a magyar orvoslás és egészségügy fejlődésének és különösen Semmelweis alakjának bemutatására és általában a 19. századi pesti orvosi iskola tevékenységének, valamint a modern magyar egészségügy megteremtésének korszakára.

Intézetünk nemzetközi ismertségére jellemző, hogy látogatóink közel kétharmada - az 1990-es évek végéig - külföldi volt. Az utóbbi években nemcsak látogatóink száma nőtt jelentősen, de sikerült a magyar közönség érdeklődését is felkeltenünk, így mára közel ugyanannyi magyar, mint külföldi látogató keres fel bennünket.

Minden évben egy-két rövidebb időszaki kiállítás az orvoslással, gyógyítással kapcsolatos művészi tevékenységgel foglalkozik. Az időszaki kiállítások másik típusa a medicina fejlődését a természettudomány és a művelődés-, gazdaság- és politikatörténet összefüggéseiben mutatja be.

Intézetünk kiadványai között első helyen a 47 éves múltra visszatekintő Communicationes de Historia Artis Medicinae periodika szerepel. Az elmúlt években több igényes kiállítású, művészeti tárgyú albumot jelentettünk meg. 2001-ben újraindítottuk a Libri Historiae Medicae című sorozatot, amely részben a 19-20. század magyar orvoslásának (kutatás, oktatás, praxis), orvosi iskoláinak történetét mutatja be az egyes orvosi szakágak bontásában, részben pedig olyan monográfiákat jelentetünk meg, amelyek a magyar gyógyítás kulturális beágyazottságát vizsgálják időhatár nélkül.

Varga Benedek főigazgató

Cím: 1013 - Budapest, Apród u.1-3.

Telefonszám: (+36 (1)) 201-1577, (+36 (1)) 375-3533

E-mail: semmelweis@museum.hu, semmelweis.budapest@museum.hu

Nyitva tartás: III.16-X.31.: K-V 10.30-18
XI.1-III.15.: K-V 10:30-16

Állandó kiállítások

Képek a gyógyítás múltjából

Videótár

Titanic emlékkiállítás Belfastban
magyar
A Mikó-vár története - Csíki Székely Múzeum
magyar
Nefertiti Berlinben 1.
német
Roland Poskaalkotásai a Rockfordi Művészeti Múzeumban
angol
Leonardo zseniális szerkezetei a Haáz Rezső Múzeumban - Székelyudvarhely
magyar
Remekművek születésnapja: 100 éves a Puskin Múzeum
német
Egyiptomi Múzeum - Torino, Olaszország
angol
Bélyegmúzeum
magyar
Szélmérők a múzeumban
magyar
A Titanic mentőcsóknakja
magyar