A Magyar Gyümölcs - Tündérkertek című, a 2016. évi MNT Anyagi Kultúra Szakosztály őszi interdiszciplináris konferenciáját 2016. októberérben rendezik meg. Az előadók jelentkezését 2016. március 1-éig várják.
Helye: Kiskun Múzeum – Kiskunfélegyháza, vagy-és Néprajzi Múzeum – Budapest, vagy-és Magyar Mezőgazdasági Múzeum – Budapest
Cél: A magyar anyagi kultúra, az élelmiszertermelés- és fogyasztás, a népi táplálkozás, a népi gyógyítás, a folklór alkotások körében a gyümölcsöknek (körte, alma, szilva, és a gyűjtögetett gyümölcsöknek) rendkívül fontos, megkerülhetetlen szerepük volt. Ennek ellenére a magyar gyümölccsel – amely ízével, kiváló adottságaival egyféle jó hírnevet is kivívott a középkor óta Európában (besztercei szilva), a mindennapi táplálkozásban, kereskedelemben (friss és aszalványok, feldolgozott termékekként), – mégis viszonylag keveset foglalkozott a magyar néprajz, a kulturális antropológia.
Rapaics Raymund akadémikus könyve, majd Andrásfalvy Bertalan nagyívű akadémiai doktori értekezése óta, Magyarországon nem került vizsgálandó témaként elő a gyümölcs. Kisebb-nagyobb cikkek, tanulmányok ugyan megjelentek, de összegző, átfogó és a részletekre figyelő dolgozat nem. Pedig az erdélyi koraújkori, késő-reneszánsz kertekről, az etnobotanikai, etnopomológiai kutatások alma, körte gyümölcsmonográfiái, a Nyugat-Magyarországról elindult „Tündérkert” mozgalom megfelelő előtanulmányt jelenthetne a néprajzi-agrártörténeti gyümölcsvizsgálatokhoz.
A termelő-fogyasztó vidéki és városi agrárrégiók gyümölcsvizsgálata még számtalan kérdés megválaszolására vár. A paraszti tudat, a racionális, mindent hasznosító ökológiai tudás ismerte és becsülte a gyümölcsöt, mint táplálékot adó, a szakácskönyvek receptjeinek nyersanyagát, az enyhet és az eltérő természeti adottságú nagytájak közötti árut, kereskedelmi forgalmat biztosító gyümölcsfát, vagy akár a faipar jó minőségű nyersanyagát, pl. diófa.
A gyümölcs termesztésében, fogyasztásában ugyanúgy kimutathatók történeti hatások, korok sőt divathullámok, mint más anyagi javak terjedésében, felhasználásában. Az őshonos, régi magyarországi fajták mellett a külföldi, esetleg nemesített gyümölcsök a középkortól, majd oszmán török hatásra terjedtek el Magyarországon. Az első magyar nyelvű kertészeti szakkönyvében Lippay János 1667-ben a gyümölcsökről azt írta, hogy körtéből olyan sok van, – több száz fajta – és mindenki ismeri is ezeket, hogy nem tartja fontosnak részletesen írni róluk, sőt említeni sem. Így az általa részletezett almákhoz képest ismeretlenek is maradtak napjainkig. A 18. századtól elsősorban Franciaország, majd a 19. század elejétől-közepétől Észak-Nyugat Európából (Belga Van-Mons Társulat) terjedtek el új külföldi fajták. Fő-és kisnemesek is igyekeztek ezekből a divatos fajtákból szerezni, a fennmaradt bécsi és más nagyvárosok divatos faiskoláinak jegyzékei alapján. Ezekkel a fajtákkal kísérleteztek, összehasonlító megfigyeléseket tettek, foglalkoztak a vidéki lelkészek és papok, a néptanítók. Szinte népi mozgalmat indítva a 18-19. századtól és fenntartva, amire a magyar állam képviselői is alapozhattak katasztrófák után és a megújító programjaik során. Pl. a filoxéra (szőlő gyökértetű) szinte totális katasztrófája után is, (1872-75 után) az átszerveződő gazdasági-társadalmi viszonyok között a gyümölcstermesztés jelentett sok vidéknek mentőövet a társadalmi-gazdasági erózió időszakában. Gyümölcstermesztő tanyák alakultak ki, a futóhomok megkötésére az ország közepén a 19. század eleje óta az országgyűlés is gyümölcsfa telepítést, gyümölcs-termesztést ajánlott határozataiban. A 19. század második felében Entz Ferenc orvos, Bereczki Máté az 1848-as nemzedék kiemelkedő pomológus-kertész nemzedékének tagjai és kortársaik, európai színvonalra emelték a magyarországi gyümölcsészetet.
Trianon az egységes magyar gyümölcskultúrát is feldarabolta. Az utódállamok különböző mértékben támogatták a határaikon belülre került gyümölcstermesztő tájakat, azonban az egységes népi tudás megmaradt, legfeljebb az archaikus területeken a korábbi évszázadok tudása jobban konzerválódott, a mai néprajzi gyűjtők örömére.
A magyar gyümölcs ma is irigyelt ízű, zamatú, kiváló beltartalmi értékű, állományú terméke a gyümölcstermesztő régióknak, ahol specialisták sokasága termeszti-forgalmazza a nyugat-európai kereskedők által is nagyban keresett árut. A Kárpát-medencében több évszázad alatt kialakult tájkörzetekben, különböző gyümölcsök termesztésére szakosodott nemzeti-etnikai-vallási kisebbségek képviselői szorgalmas munkával termelték-forgalmazták a magyar gyümölcsöknek tartott mosolygós termékeket. (pl. gyümölcstermesztő tájak, Buda-környéki németek őszibarack termelése, a Duna-kanyar német és szlovák falvai szamóca, málna, ribizli-bogyós termelése, a Miskolc környéki szlovák falvak szamóca és gyűjtögetett terményei, Cegléd-Kecskemét-Nagykőrös-Szeged zsidó, német kofái, felvásárlói, Balaton-felvidék stájerországi-„hienz” almái, Sopron környék falvainak korai cseresznyéi, amivel a bécsi piacot látták el, sőt a magyar nagyasszonyok is ezzel kedveskedtek már a 16-18. században a bécsi udvarnak).
A magyar gyümölcs híre, hiánya, népi (jobbágy-paraszti, zselléri, falusi, mezővárosi polgári) forgalmának, szakismeretének, eszközeinek, hagyományainak, komplex néprajzi, agráretnográfiai, népi társadalmi, folklorisztikai, összességében pedig a népi tudásbeli szerepét, az agrártörténeti kérdéseinek összefüggéseit vizsgálja a konferencia.
Jelentkezni címmel, szinopszissal 2016. március 1-jéig, az alábbi elérhetőségeken lehet:
Báti Anikó, Magyar Néprajzi Társaság titkár:
bati.aniko@gmail.com,
Mészáros Márta, Kiskun Múzeum múzeumigazgató:
meszaros.marta@kiskunmuzeum.com,
Muskovics Andrea, Anyagi Kultúra Szakosztály titkár:
dusenko@gmail.com,
Csoma Zsigmond, Anyagi Kultúra Szakosztály elnök:
h12656cso@ella.hu