Jonathan Rosenbaum, a neves amerikai kritikus úgy látja, Aki Kaurismäki száraz, katasztrófahumorú stílusa, amelyre bármely filmje első három percében tévedhetetlenül ráismerünk, „a finn tangó, a töméntelen mennyiségű tömény vodka, a végtelen hosszú nyári napok és a végtelen hosszú téli éjszakák egyenes következménye”, vagyis mélyen gyökerezik a finn kultúrában és klímában. Ehhez Kaurismäki csak annyit tesz hozzá, hogy „bizonyos szempontból mi is egy kicsit oroszok vagyunk”. Ebben a közös nevező alighanem „a töméntelen mennyiségű tömény vodka”, ami némi magyarázatot ad arra, hogy egy ennyire mélyfinn zenekar, amely Amerikát akarja meghódítani, miért leningrádinak nevezi magát. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a Kaurismäki-fivérek, Aki és Mika helsinki kocsmáját Moszkvának hívják, máris képben vagyunk. Innentől elég, ha elkísérjük a világ legőrültebb lakodalmas rockbandáját tengerentúli turnéjára, még bele sem csapnak a hamis húrokba, elég csak a tűhegyes cipőjükre és az ennél is hegyesebbre pitralonozott sérójukra néznünk, s máris a rajongóikká válunk. Egyszer nálunk is felléptek, pont olyanok voltak, mint a filmen, vagyis a Leningrad Cowboys menni Amerika sültrealista mozi.

Előadó: Báron György