A ma békésen folydogáló, vékonyka Zagyváról nehezen tételezzük fel, hogy hajdanán az év nagy részében, körülbelül Apctól Jászfényszaruig egy átláthatatlan mocsárvilág húzódott jóvoltából. A tavaszi hóolvadásokat követően állandósultak a kiöntések, melyek vízutánpótlást nyertek a nagyobb nyári esőzésekből.

A kiismerhetetlen, évente változó területű életveszélyes mocsárban egy biztos pont mutatkozott, a mai Hatvan környéki természetes átkelő, aminek segítségével életben lehetett tartani a kelet-nyugat irányú közlekedést, kereskedelmet. A közeli dombok, hegyek oltalmat nyújtottak, biztonságos lakóhelyet jelentettek.

A Zagyvának, akárcsak nagyobb testvéreinek, megvolt az a jellemzője, hogy időről-időre fenyegetést jelentett súlyos árvizek formájában. 1730-ban a törvényhatóság ismertetéséhez anyagot gyűjtő Bél Mátyás személyesen is átélte a Zagyva nagy áradását. Az 1814-es januári árvízről az alábbi tudósítás maradt fenn: 1814. január 23-24-én "...a fellépett meleg erős időjárás, a havat és jeget a Mátrában és környékén oly hirtelen olvasztotta, hogy a Zagyva 24-én gyorsan megáradt. Még ezen az éjjelen a hatvani hidat, egyike a legnagyobb és legerősebbeknek, lerombolta, és másnap a töltés egy másik hídja omlott össze, így Hatvant egy hatalmas víztenger fogta körül. A cigánynegyedben, de különösen a svábok utzájában 70 ház dőlt be és sokra vár hasonló sor. A szegény emberek majdnem mindenüket elvesztették. Akik a padlásra vagy háztetőkre menekültek, csak harmad napra éreztek újból szilárd talajt a lábuk alatt... "

A 19. században, az 1814-eshez hasonlóan, többször is volt példa a települést veszélyeztető áradásra. A sok helybeli erőfeszítés ellenére sem az árvizek elleni intézkedések nem voltak hatásosak, sem az itt húzódó útszakaszok, hidak helyzete nem volt kielégítő. A védőintézkedésekre a község 1883-ban tett határozott lépést. Elszánta magát, hogy a Zagyva egész hosszában rendezi a kérdést, mind a két parton folyamatosan megcsináltatja a töltéseket. Dacára a védelmi munkálatoknak, a Zagyva a 20. század folyamán sem fért a medrébe, és fittyet hányt a védelmi létesítményekre.

1939 márciusában, a hóolvadást követően, a Zagyva ismét kicsapott Hatvannál. Víz alá került a cukorgyár, a vasúti pályatest, maga a pályaudvar, és a nagy kiterjedésű szántóföldek is. 1940 márciusában ismét pusztított a Zagyva, a "szokásos forgatókönyv" szerint. Hatvant a gátszakadás mentette meg a tragédiától. Doktay Gyula mint szemtanú jegyezte fel a történteket: "A katasztrófa megtörtént, a Nógrádi töltést átszakította az ár, és zúdul a víz a cukorgyáron át a boldogi rétekre. Ezzel Hatvan városa megmenekült az árvíztől. A rohanva pusztító ár vize ömlik a sportpályán, a József parkon át a cukorgyárba. Bizony sok kárt okozott itt is, és a boldogi szántókon is, de Hatvan városa megmenekült."

1941-ben az árvíz ugyanúgy felkereste a települést, mint az előző két évben is.


A II. világháború utáni évtizedek legemlékezetesebb árvize 1963. március 7-én kezdődött. A Népújság tudósítása alapján nyomon követhető a folyó dühe: "…Öt napig vízben álltak az új-hatvani házak, a belvizet csak március 12-én sikerült megfékezni, de a város még nem lélegezhetett fel… A Zagyva óráról órára tovább emelkedett, délutánra meghaladta az öt métert. A gátak tetejéig már csak 20 centiméter hiányzott március 12-én délután…"

"…Ezen az éjszakán dőlt el az árvíz sorsa. A várostól északra a 21. számú műúton a közlekedés lehetetlenné vált, egy kilométeres hosszúságban a zavaros ár mosta az utat két oldalról. Páratlan erőfeszítéssel sikerült csak a teljes gátszakadást elkerülni…"
 
„… A környező községek lakói, de még a diákok is részt vettek a heroikus küzdelemben. A leghasznosabb segítők a tizenöt tehergépkocsival érkezett miskolci műszaki alakulatok voltak, de a vasúti hídon így is át-átcsapott már az ár. A Cukor- és Konzervgyár közelében több száz méteren át kezdett szivárogni a víz a gáton, s a komolyan veszélyeztetett gyár nem tudta kimenekíteni az ott felhalmozott 800 vagon cukrot és 40 vagon konzervet sem.


Az alábbi fotók érzékeltetik, hogy milyen is tud lenni a természet ereje, és jelzik: Ne gondoljuk, hogy az ember uralni tudja, és akár le is győzheti azt....


Horváth László, Hatvani Árvizek (Agria 35. sz; 1999) című tanulmányából összeállította:
Kökény Ferenc