Az 1848-as forradalom lehetővé tette, hogy Magyarország önrendelkezését törvényekben rögzítsék. A különállás legfőbb biztosítéka a felelős minisztérium működése volt, az ország kormányzása a parlament által felügyelt magyar politikusok kezébe került. 1848 nyarán létrejött az unió Erdéllyel, a felelős kormány hatásköre az egész történelmi országterületre kiterjedt. Az egységes, Pest-Buda központú tizenötmilliós Magyarország ebben az időszakban a Habsburg Birodalom legszilárdabb, legerősebb önálló része lett. Az 1848-49-es szabadságharc leverése azonban véget vetett a független magyar államiságnak.

Az 1860-as években a birodalom belső ügyeinek megoldatlansága állandó válsággal fenyegetett. Lassan Bécsben, az uralkodó körökben is a megegyezés hívei kerekedtek fölül. Az alkukezdeményezést Deák Ferenc 1865. évi húsvéti cikke indította el. Hosszas tárgyalásokat követően 1867 elején sor került az Andrássy-kormány kinevezésére. A kiegyezési államrendszer – amely Magyarországnak elvileg ötvenszázalékos beleszólást biztosított a birodalomban – formailag Ferenc József királlyá koronázásakor, 1867. június 8-án lépett érvénybe.


A kép Deák halála után egy évvel készült...

Az Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál című képet Trefort Ágoston kultuszminiszter rendelte meg Zichy Mihálytól, akinek ez volt az első hivatalos magyar állami megbízása. Zichy 1876-ban - Deák temetésekor - Párizsban élt, májusban tért haza. Bécsben a királyné fogadta, akiről vázlatokat készíthetett, és megtekintette az esemény alkalmával viselt öltözékét. Budapesten újra felépítették Deák ravatalát az eredeti helyszínen. A kép 1877 februárjában készült el, és nyáron helyezték el a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításának Habsburg galériájában.


"A jelenlevők szemei nem maradhattak meghatottság nélkül..."

A Vasárnapi Újság beszámolója Deák Ferenc temetéséről és a királyné koszorújáról: „A főváros e napon már külsőleg is teljesen gyászba volt borulva. Délelőtt kegyelettel szemlélte a hullámzó közönség a váczi utczai virágkereskedés kirakatában a pompás — babérlevelekből és fehér kaméliákból kötött — koszorút, melyet a királyné küldött Deák Ferencz ravatalára, s melynek fehér atlasz szalagjára e szavak voltak hímezve: „Deák Ferencznek Erzsébet királyné. A király által küldött hasonló koszorú az akadémia egyik termében volt délelőtt látható, s szalagjára szintén arany betűkkel van ráhímezve: „Deák Ferencznek Ferencz József király."

E napnak feledhetetlen eseményét azonban a királyné megjelenése képezte a nemzet nagy halottjának ravatalánál. Fönséges, mélyen megható jelenet volt az, midőn a nemzet legelső asszonya, mély gyászba öltözve lépett föl a ravatal emelvényére, könnyező szemekkel tekintve a nemzet legelső polgárának örökre meghidegült arczára, miközben udvarhölgye által segítve, ráhelyezé koszorúját a nagy halottra, s aztán áhítatos imába merült a koporsó végénél levő imazsámolyon. A jelenlevők szemei nem maradhattak meghatottság nélkül.” 


A festmény restaurálása két évet vett igénybe, ezt követően a Gödöllői Királyi Kastély állandó kiállításában helyezték el. A végleges kompozícióhoz vázlatok is készültek, illetve sokszorosított grafikai változata is roppant népszerű volt.