Arcos edénynek hívják a régészek azokat a tárolóedényeket, amelyek külső felületén stilizált emberi arc található. Leginkább az újkőkor középső időszakához (Kr. e. 5500–4900) köthető telepek szemetes gödreiből vagy külön gödrökből kerülnek elő. A legtöbb esetben közepes méretű vagy egészen nagy, vastagfalú tárolóedényekből származnak ezek a töredékek.


Egy elhunyt lelkének kellett vigyáznia a gabonára

A házak belső terében felállított edényekben feltehetőleg gabonát tároltak. A gabona az életet adó kenyér alapanyaga, így érthető, hogy ezek a ház tárolórészébe beállított – sokszor a padlóba beásott – edények funkciójuk alapján különleges szerepet kaptak. Megszemélyesítették azokat: élő lélekkel ruházták fel, amely az általuk származtatott ősök valamelyikéhez kötődött. Annak visszajáró lelke, szelleme őrizte a házat és benne az életadó gabonát. A kívülről bekarcolt emberi arcmotívum nem puszta dekoráció, a korabeli hitvilág szerinti rituális forma. Az ábrázolással megidézik és folyamatosan kérik az ős védő szerepét. Ez az átlényegítés akkor sem szűnik meg, amikor az edény tönkremegy, elhasználódik. A használhatatlanná vált edény emberi arcra emlékeztető részét kitörik a testből és külön gödörbe temetik el, mint egy élő embert vagy egy szertartásnál használt tárgyat.


Embernagyságú gabonatároló edény

Ilyen edény töredéke került elő Polgár határában egy külön gödörből 2007-ben. A nyaki részhez tartozó arcábrázoláshoz még hozzátörtek a hasi részből is egy nagyobb darabot, amelyen a bekarcolások és a vér színére utaló vörös festés is egyértelműen a megszemélyesítésre utal. Az edény maga hatalmas méretűnek számít, majdnem embermagasságú, vastagfalú és a belsejében több mázsa gabona is elfért. A múzeum restaurátorai megfeszített, összehangolt munkával a töredékek összeillesztése után az egész edényt felépítették és ma ez a tárgy a Régészeti Gyűjtemény egyik különleges darabjának számít.