2024. december 26. csütörtök
István
Déri Múzeum - Debrecen
 |
Cím: 4026, Debrecen Déri tér 1.
Telefonszám: (52) 322-207
E-mail: deri@derimuzeum.hu
Nyitva tartás: IX.1.-IV.15.: K-Szo 9-16, IV.16-X.31.: K-V 10-18
|
Déri Múzeum
Ha tetszik, ossza meg másokkal is:
Régészeti kiállításokon járva gyakran találkozhatunk a tárlókba kirakott nagyméretű, általában ovális alakú, sokszor 10-15 kg-os őrlőlapokkal, leginkább az őskor időszakából. A látogatók általában nem időznek sokat egy-egy ilyen tárgy előtt, pedig az rengeteg információt hordoz súlyán és méretén túl.
A most megszólaltatni kívánt őrlőkő Biharkeresztes határában, 2019 novemberében, egy késő bronzkori (Kr.e. 1300-1100) település egyik gödréből került elő két másik, szintén ép őrlőlappal együtt. A gödör kibontása közben a lapok eredeti helyükön maradtak a dokumentálásig, míg a felettük és körülöttük lévő földet, a gödör betöltésének egy részét begyűjtöttük későbbi vizsgálatokra.
És itt jön lényeg...
Bár egy ilyen leletegyüttes felfedezése önmagában is izgalmas, a múzeumba szállítást követően kezdődik a következő, talán még érdekesebb lépés, az információk kinyerése. Ehhez az őrlőlap megtisztítására, a munkafelületén lévő földréteg és a gödörből gyűjtött földminták flotálására, vagyis vízzel való átmosására van szükség. S hogy mi tudható meg az elsődlegesen rendelkezésre álló adatokból:
Szinte magunk előtt látjuk, hogy a kő melyik oldalán térdelt az őrlő
Az őrlőlapot egy nagyméretű kőtömbből alakíthatták ki, már ekkor meghatározva a majdani használat irányát. Felülnézetből jól látható, hogy egyik vége kissé keskenyebb, a másik kiszélesedő. Ennek gyakorlati oka lehetett: mivel ezt a munkát általában térdelve végezhették, így a keskenyebb része került az őrlőhöz közelebb, a térdei elé, míg a szélesebb része, a magok összetörésének felülete tőle távolabb.
Annak is oka van ám, hogy nem egyformán kopott mindenhol a kő
Ha oldalról megnézzük az őrlőkövet, látható, hogy munkafelülete egyenes, de az egyik vége vaskosabb, míg a másik vékonyabb, elkeskenyedő. Ennek oka is a használatban rejlik: az őrléshez szükség volt egy felső őrlőkőre, ún. marokkőre is, amelyet az alsó őrlőlapon, nagy erőt kifejtve végigcsúsztattak a közöttük lévő gabonát egyre finomabb szemcséjűvé törve ezzel. Az erőkifejtés miatt az őrlőlapnak az őrlést végzőtől távolabb eső része jobban csiszolódott, elvékonyodott, míg az őrlést végzőhöz közelebb eső része megőrizte közel eredeti vaskosságát. Minél nagyobb az őrlőlap két végének vastagságbeli különbsége, annál tovább lehetett használatban az őrlőkő.
Mit ettek eleink?
A vizes átmosás után előkerült apró leletekből információt kaphatunk arról is, hogy milyen növényeket fogyaszthattak a település lakói. Az őrlőlap munkafelületéről begyűjtött földmintában egykori edények apró töredékeit, halcsigolyákat, halállkapocs töredékét, kisebb rágcsálók csontjait is sikerült elkülöníteni. Az egykor használt növények és a belőlük készített (főként kása-) ételek csak szenült állapotban képesek megmaradni az évezredek során. A mintában néhány szem búzát és kölest találtunk, amelyek a korszak elterjedt gabonanövényei voltak. A gödör betöltéséből vett földminta még vizsgálatra vár, ezért a bronzkori településen felhasznált növények listája mindenképpen gyarapodni fog.
A most megszólaltatni kívánt őrlőkő Biharkeresztes határában, 2019 novemberében, egy késő bronzkori (Kr.e. 1300-1100) település egyik gödréből került elő két másik, szintén ép őrlőlappal együtt. A gödör kibontása közben a lapok eredeti helyükön maradtak a dokumentálásig, míg a felettük és körülöttük lévő földet, a gödör betöltésének egy részét begyűjtöttük későbbi vizsgálatokra.
És itt jön lényeg...
Bár egy ilyen leletegyüttes felfedezése önmagában is izgalmas, a múzeumba szállítást követően kezdődik a következő, talán még érdekesebb lépés, az információk kinyerése. Ehhez az őrlőlap megtisztítására, a munkafelületén lévő földréteg és a gödörből gyűjtött földminták flotálására, vagyis vízzel való átmosására van szükség. S hogy mi tudható meg az elsődlegesen rendelkezésre álló adatokból:
Szinte magunk előtt látjuk, hogy a kő melyik oldalán térdelt az őrlő
Az őrlőlapot egy nagyméretű kőtömbből alakíthatták ki, már ekkor meghatározva a majdani használat irányát. Felülnézetből jól látható, hogy egyik vége kissé keskenyebb, a másik kiszélesedő. Ennek gyakorlati oka lehetett: mivel ezt a munkát általában térdelve végezhették, így a keskenyebb része került az őrlőhöz közelebb, a térdei elé, míg a szélesebb része, a magok összetörésének felülete tőle távolabb.
Annak is oka van ám, hogy nem egyformán kopott mindenhol a kő
Ha oldalról megnézzük az őrlőkövet, látható, hogy munkafelülete egyenes, de az egyik vége vaskosabb, míg a másik vékonyabb, elkeskenyedő. Ennek oka is a használatban rejlik: az őrléshez szükség volt egy felső őrlőkőre, ún. marokkőre is, amelyet az alsó őrlőlapon, nagy erőt kifejtve végigcsúsztattak a közöttük lévő gabonát egyre finomabb szemcséjűvé törve ezzel. Az erőkifejtés miatt az őrlőlapnak az őrlést végzőtől távolabb eső része jobban csiszolódott, elvékonyodott, míg az őrlést végzőhöz közelebb eső része megőrizte közel eredeti vaskosságát. Minél nagyobb az őrlőlap két végének vastagságbeli különbsége, annál tovább lehetett használatban az őrlőkő.
Mit ettek eleink?
A vizes átmosás után előkerült apró leletekből információt kaphatunk arról is, hogy milyen növényeket fogyaszthattak a település lakói. Az őrlőlap munkafelületéről begyűjtött földmintában egykori edények apró töredékeit, halcsigolyákat, halállkapocs töredékét, kisebb rágcsálók csontjait is sikerült elkülöníteni. Az egykor használt növények és a belőlük készített (főként kása-) ételek csak szenült állapotban képesek megmaradni az évezredek során. A mintában néhány szem búzát és kölest találtunk, amelyek a korszak elterjedt gabonanövényei voltak. A gödör betöltéséből vett földminta még vizsgálatra vár, ezért a bronzkori településen felhasznált növények listája mindenképpen gyarapodni fog.
|
|
