Hajdúszoboszlón 1966-ban épp csak elkezdték a Mezőgazdasági Szakközépiskola alapozását, amikor egy kelta sír maradványaira bukkantak. A maradványok csakugyan „maradványok” voltak: a kiérkező régész csupán egy pár lábszárcsontot és a rajta elhelyezkedő lábpereceket tudta már csak megmenteni.

A hólyagos lábperec kifejezetten a kelta időszakhoz köthető ékszer, a Kr. e. 4-3. században a nők körében igencsak közkedvelt volt, kizárólag a bokán hordták. Csontvázas és hamvasztásos temetkezésekben egyaránt megtalálható, legtöbbször párban. Hamvasztás során felékszerezve helyezték máglyára az elhunytat, ezért ezeken a tárgyakon gyakran figyelhetünk meg égésnyomokat.

Hajdúszoboszlón a bokaperec párból az egyik épségben megmaradt, egy bronzból öntött, 5 hólyagos példány. A hólyagok 7 cm magasak, belül üregesek, belsejében a viaszveszejtéses eljárás során használt kitöltő anyag nyomaival. Szerkezetét tekintve, a második hólyag oldalán egy olyan tag található, ami további 3 hólyaghoz kapcsolódik, illetve a záró résznél egy zárófül és egy befogadófül látható.

De vajon hogyan vették fel a nők?

Valószínűleg előbb felhelyezték a bokára, majd a befogadó nyílásba illesztették a zárótag zárófülét, amelyet egy stifttel rögzítettek. Néhány kelta lelőhelyen van szerencsénk találkozni a bokaperecek közeli rokonával, a hólyagos karperecekkel, amik működési elvüket tekintve megegyeznek a fent említett módszerrel. Ezek nagy, súlyos ékszerek, amiket egyénre szabva készítettek, s bár feltehetőleg nem lehettek kényelmes darabok, viszont annál mutatósabbak voltak.