A világi - vagy polgári - színjátszás első követei a birodalmi német színtársulatok voltak. A szabad királyi rang elnyerése után, 1785-ben történt az első polgári színi évad megtartása Mathias Koller színi-vállalkozónak köszönhetően. A századfordulót követően váltak rendszeressé a német teátristák vendégszereplései, többek közt Johann Ferdinand Kübler, Phillip Zöllner, Joseph Lippe és Leopold Johann Hoch neves birodalmi színigazgatóknak köszönhetően. Az első nemzeti színtársulat 1818-ban jelent meg a Mecsek alján, bár ekkor Balogh József komédiásai kudarcot vallottak. Azonban ettől kezdve a magyar és német színtársulatok folyamatosan, olykor egymást váltva látogatták a pécsi játszóhelyeket.

Ezek az ideiglenes játékszínek a Ferenciek és a Király utca vonalában, azaz az egykori Szigeti és Budai városkapukat összekötő utcák környékén álltak. Az útvonal kezdőpontjaként a hajdani Magyar Korona fogadót (mai Száz éves borozó épülete) említhetjük, s végpontként pedig a Felsőmalom utcában álló Pelikán-ház, vagyis egy tímármanufaktúra épületét (Mágocser, később Derfli néven), amelyben ma a Várostörténeti Múzeum működik. E két pont között található a Ferenciek utcájában álló Rihmer-féle polgárszalon, kissé feljebb a Kis téren (mai Jókai tér) található a Scheneckenberger-féle polgárház, az ún. Elefántos ház, ahol Déryné is fellépett az 1820/1821. évi vendégjátéka idején.

Tovább haladva, a Király utcában az 1840-ben átadott Pécsi Nemzeti Casino székházát, s a mellette fekvő Fehér Hattyú termet említhetjük. Majd kissé távolabb a Szent Mór utca sarkán álló "Arany Naphoz" (Goldenen Sonne) címzett fogadót. Végül az egykori Pálosok Kolostorában (mai Széchenyi István Gimnázium) a szerzetesek ebédlőjében alakítottak ki színi termet a német teátristák.

A magyar és a német színészet együttélése és megerősödése önálló színházépület felépítését eredményezte, és két sikertelen próbálkozás után, 1840-ben készült el véglegesen a Mária utcában álló Stadttheater.


Két dudás egy csárdában nehezen fér meg egymás mellett

A Városi Színház felépítését az 1836-ban alakult Pécsi Polgári Casino kezdeményezte, terveit Gyenes János uradalmi mérnök készítette, Schultz Ferenc ácsmester volt a fővállalkozó, míg Piatsek Antal a kőművesmester. Az országban kilencedikként felépült színház ünnepélyes átadására 1839. november 3-án került sor Pannasch "Az izlandi halászlány, avagy a horoszkóp" c. darabjával. S mivel a magyar színészeket kirekesztették az új színházból, a Nemzeti Casino vezetésével megalakult 1839 őszén a "Pétsi Magyar Színésztársaság", akik az Elefántos Házban tartották előadásaikat 1840 decemberéig. 1842-től azonban ismét helyre állt a két nemzet színészei között az egyensúly, s egymást váltva szerepeltek a város első kőszínházában.


A Bach-rendszer kinyújtotta csápjait a színházi világra is

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc leverését követően a színházi élet is megmerevült Pécsett, Bach belügyminiszter hírhedt színházi rendtartásának bevezetésével. A színházból ismét kitiltották a nemzeti színészeket, és szigorú cenzúrázással, bürokratikus eszközökkel akadályozták az előadásokat. 1853-ban azonban Latabár Endre győri, magyar színtársulata fellépésével enyhült a szigor, s ebben az évben adták át azt a parkot is – Czindery László pécsi nemes kezdeményezésére –, ahol a színészek is felléphettek.

Latabár Endre, a legendás színészdinasztia megalapítója, 1844 tavaszán Pécsett hozta létre a vándorszínészek takarékpénztárát, és nevéhez fűződik az ún. színházi rendtartás megalkotása is. Hosszabb szünet után ő volt az, aki a Bach-korszakban (1853-ban) ismét magyar nyelvű előadásokat játszott társulatával a pécsieknek.


Az új Pécsi Nemzeti Színház 

Több éves előkészítő munkálatok eredményeként (amelyek 1887-től indultak), a Király utcai katonai csapatkórház helyén 1893 júniusában elkezdődött az új kőszínház felépítése Steinhardt Antal és Lang Adolf budapesti építészpáros tervei alapján. Az építőmester Slauch Imre volt, és a munkálatok zömét is pécsi mesteremberek, vállalkozók végezték, így pl. a külső homlokzati díszítéseket és a szobrokat is a Zsolnay Kerámiagyár művészgárdája készítette el. A város új büszkesége 1150 nézőt tudott befogadni 42 páhollyal és 515 zártszékkel, s az első önálló társulat élére méltányossági alapon Somogyi Károlyt nevezték ki.

Az 500.000 forintot meghaladó beruházással, s jelentős áldozatvállalással felépített színházpalota ünnepélyes átadására 1895. október 5-én került sor. A premieren Somogyi társulata öt részes gálaműsort adott elő a cs. és kir. 44. Gyalogezred zenekara és a Pécsi Dalárda közreműködésével. A város tulajdonában álló Pécsi Nemzeti Színház épülete hamarosan első számú kulturális centrummá vált, s a későbbi időszakban is megmaradt ez a szerepe.