A debreceni Déri Múzeum gazdag céhes anyaggal rendelkezik. Tárgyi emlékei és dokumentumai sokat mesélnek a cívis város egykori céhes életéről. Az érdekvédelmi, zárt testületek a 14. század végétől voltak jelen a településen, az 1872-es megszűnésig mintegy 39 céh jött létre.

Sok céh esetében megfigyelhető, hogy létrejöttük előtt már szerves részei voltak a város gazdasági életének. Erre jó példa a bodnárok tevékenysége, akik évszázadok óta készítettek faedényeket, ám céhhé tömörülésük csak 1715-ben történt meg. A bodnárokat több alkalommal pintérekként is emlegették. Bortermeléshez, pálinka- és sörfőzéshez készítettek hasított fa dongákból álló, abronccsal megerősített hordókat, kádakat, amelyek kelendőek voltak a debreceni és a környékbeli gazdák körében.

A bodnár-pintérek más céhekhez hasonlóan a múzeumnak adományozták céhes emlékeiket. A tárgyi anyag mellett a céhes levelek közül is látható néhány a gyűjteményben. A Takaró Mihály részére kiállított szabadulólevél elsők között került a múzeumhoz, miként azt a nyilvántartási naplók bizonyítják. A dokumentumot 1797-ben állították ki a „pintér céh hites mesterei és a többi közönséges mesteremberei”.

A szabadulólevél (másképp bizonyságlevél) az inas-, vagy ahogyan nevezték, apródévek teljesítéséről ad bizonyságot. A szigorúan szabályozott tanulóéveket (általában 2-3 év) sok-sok munka, szidalom és verés, illetve kevés szabadidő és a játék hiánya jellemezte. Nem meglepő, hogy voltak, akik megszöktek mesterüktől. Az ifjak a tanulási időszak leteltével és a próbamunka sikeres teljesítésével nyerték el a felszabadulást az inasi sorból. A felszabadítás ceremóniája többnyire nyitott céhláda előtt, valamennyi céhtag jelenlétében történt, ünnepélyes szavak és oklevél kíséretében. A szabadulólevéllel következhetett a legényi élet és a vándorévek, amely ezúttal azt jelentette, hogy az ifjak a kézművesek közé kerültek.

A Takaró Mihály számára kiállított levél esztétikailag figyelemreméltó, de gondos szerkesztettsége és kézi festése miatt is kiemelkedik kora dokumentumainak sorából. Az okirat azon céhlevelek közé tartozik, amelyeken mester-, illetve mesterségábrázolás látható – a dokumentum bal alsó sarkában a hordókészítőt hordóval, és az elkészítéséhez szükséges eszközökkel együtt jelenítették meg. A mesterembert jellegzetes cívis ruhában örökítettek meg, így a dokumentum a korabeli debreceni öltözet- és hajviseletről is mesél. Ezen kívül egyéb motívumokat, állatokat és különböző virágokat is (rózsa, tulipán... stb.) festettek rá, amelyek többsége ugyancsak visszaköszön más céhemlékeken. A gazdag színvilág a szabadulólevél vezetősoraiban is megjelenik.

A dokumentum kézi festése azért is említésre méltó, mert 1780-tól a Helytartótanács rendelete nyomán megjelentek a nyomtatott levelek, amelyek a századfordulóval egyre elterjedtebbé váltak.

Váradi Katalin történész