A mézeskalács mindig is a vásárok és ünnepi alkalmak elmaradhatatlan csemegéje volt, az általános vélekedés szerint „rossz vásár az, ahol nincsenek mézeskalácsosok”. Debrecen városa, ahol 1713-ban alakult meg az első mézeskalácsos céh, mindig is jelentős központja volt a magyar mézeskalácsosságnak, melyhez a kiváló minőségű lisztet a helyi fejlett malomipar biztosította.

A Déri Múzeum állandó kiállításának mézeskalácsos egységét Kerékgyártó Sándor a 20. század második felében használt műhelyének és üzletének felszereléséből rendeztük be. A debreceni mester híres, többgenerációs mézeskalács-készítő családból származott, tagjai a 19. század közepétől örökítették át a mesterséget. A különböző történelmi korszakok lenyomataként és a család történetét mesélő dekorációként díszítették az üzlet falát az elismerő oklevelek. Kerékgyártó a pályán elnyerhető szakmai díjak szinte mindegyikét magáénak mondhatta: ezüst-, majd aranykoszorús mester, 1966-ban pedig a Népművészet Mestere címet kapta meg.

A képen látható, aranyéremről szóló oklevelet 1948-ban nyerte el a mester, a ’48-as szabadságharc centenáriumának alkalmából rendezett Debreceni Vásár és Kiállításon. A mézeskalács helyi szerepének fontosságát jól mutatja, hogy az ipari vásárra készült képeslapon a Nagytemplom és a Kossuth címer mellett egy Kerékgyártó-féle piros tükrös mézeskalácsszív is helyet kapott.

Az üzlet valóságos búcsújáróhely volt a városban, nemcsak vevők és barátok, de híres színészek, írók is gyakran zarándokoltak el „Sándor bácsi Mézeskalácsországába”. Gyakori vendége volt az üzletnek Szabó Magda is, aki talán épp itt leste el a mézescsók receptjét, hogy aztán Cerberusnak gyúrjon mézes süteményt egy cseppnyi „anyai alabástromfehérség-lisztből” és „apai szeretet-mézből”.