A tisztaságot az európai civilizáció normái korábban is megkövetelték, de a fogalom egykor lényegesen mást jelentett, mint napjainkban. A higiénia kultúrájának átalakulása a 20. század elején kezdődött.

A 19. század közepétől már a nevelés egyik hangsúlyos eleme volt a test és a ruházat tisztaságára vonatkozó követelmények elsajátítása. Főként a fedetlen testtájak, az arc, a köröm, a haj ápoltsága volt fontos. A higiéniai normák változását leginkább a vízvezeték hálózat kiépüléséhez, illetve a fürdőszobák tömeges építésének kezdetéhez köthetjük.


A fürdőszoba előtt a hálóban tisztálkodtak

Addig a háló volt a tisztálkodás helye, itt állt a mosdószekrény vagy asztal, rajta mosdótállal és kancsóval. A fürdőszobák egy ideig inkább státuszszimbólumok voltak, csak fokozatosan váltak folyamatosan használt helyiségekké.

A polgári családokban jellemzően naponta kétszer tisztálkodtak. A reggeli hideg vizes mosakodást, fésülködést, szájöblítést és a tiszta ruha felvételét a lélek tisztaságával is párhuzamba állították. Este a fogmosás mellett az arc, a nyak, a hónalj „volt soron”. Hetente mindössze egyszer fürödtek.


Fajanszból készült

A bemutatott 19. század végi német mosdótál és kancsója fajanszból készült. A fajansz olyan fehér színű finomkerámia, amelyet kaolinból, földpátból és kvarchomokból állítanak elő. Bevonata bór, vagy ólomtartalmú fehér máz. A fajanszot 1200-1250 Celsius fokon égetik fehérre. Nem tömör, mint a porcelán, de annál porózusabb. Fehérsége kevésbé szembetűnő, falai vastagabbak. A porcelánhoz képest nem tartja annyira a hőt. Amennyiben megkopogtatjuk az adott tárgyak széleit, a porcelán csilingelő, még a fajansz tompább hangot ad.

A képen látható mosdókancsó erősen hasas, szája felívelő, füle széles. A tál keskeny talppereméből öblös lavór-rész emelkedik ki. A kancsó külső, a tál külső és belső felét egyaránt beborítja a szövevényes, dús, levél és stilizált rozetta minta.