Barabás Miklós a 19. század legjelentősebb arc-, táj- és életkép festője volt. Már Nagyenyeden és Nagyszebenben végzett középiskolai tanulmányai alatt is tanult rajzolni, 1825-ben pedig Neuhauser Ferenc tanítványa lett. Kolozsvárott Szabó János oktatta portréfestészetre. A bécsi Akadémián Johann Endre és Johann Heinrich Függer voltak mesterei. Tanulmányai végeztével Bukarestbe ment, ahol portréfestészeti megbízásokat teljesített. Majd rövid időre Bécsbe, innen Velencébe utazott, ahol a nagy hírű velencei Akadémiát látogatta.

Már 1835-től rendszeresen szerepelt a hazai tárlatokon klasszikus alkotások másolatával, portrékkal és életképekkel, amelyekkel jelentős sikereket aratott. Huszonhat évesen a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. Pesten 1838-ban telepedett le, népszerű festőként számos megrendelést kapott. Festőtársai is elismerték, 1862-ben az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat elnökévé választották. A kor új vívmányával, a fotózással is próbálkozott, előfordult, hogy fotó után készítette arcképeit.

Barabás Miklósnak a Konkoly házaspárról készített portréi a Déri Múzeum képtárának kiemelkedő művei. A realista módon jellemzett két idős alak megformálása igazolja, hogy a festő ismerte és alkalmazta a természethű ábrázolást. Ezek a festmények Barabás pesti letelepedése után néhány hónappal később születettek, és az 1836-1837 közötti időszakban akadémiai megrendelésre készített Teleki József és Wesselényi Miklós portréival mutatnak rokonságot. Mindegyik mű modellje semleges, sárgásszürke, kivilágosodó háttérből bontakozik ki. A festő a viselet kialakításakor „ecsettel is rajzol”, a vonalakat csak az arc részleteinek megformálása során alakítja foltszerűvé. A fény által hangsúlyozott arc éles kontúrral határolt, kiemelve központi szerepét.