Pálffy Daun Lipót gróf gazdag osztrák arisztokrata család gyermekeként született, s katonai pályára szánták. Bár autodidaktaként kezdett rajzolni és festeni, a müncheni Akadémián, Karl von Piloty osztályában fejezte be végül tanulmányait.

Nagyon nagy hatással volt rá nevelője, Ipolyi Arnold, a magyar régészet és művészettörténet írás egyik nagy alakja, akinek 1854-ben megjelent Magyar Mythologia című munkája az ötvenes-hatvanas évek alapművévé vált, a festők mintegy kézikönyvként használták témaválasztásukhoz. Ipolyi ismertette meg országunk históriájával is, és a gróf élete végéig érdeklődött a magyar történelem iránt, műveinek jelentős része is a nemzeti múlt jeleneteit mutatja be.

Ez a rajza is jó példája annak a jellegzetes 19. századi törekvésnek, hogy egy allegorikus kompozíció keretein belül a néző egy nemzet történelmének legfontosabb jeleneteit láthassa együtt. Ekkoriban, a század közepén mind itthon, mind pedig más európai országokban egyre népszerűbbé vált egy-egy kompozícióban megjelenő jelenetfüzérben ábrázolni a múlt legfontosabb eseményeit. Az összefogó keret sokféle lehetett, s jellegzetes Pálffy koncepciója: egy gotizáló hatalmas díszlet-kulisszában elhelyezni a szereplők csoportjait.

1868-ban a művész egy füzetet jelentetett meg a kép magyarázatával – a történelmi festészet és grafika mindig is szorosan kapcsolódott az irodalomhoz, támaszkodott rá –, s ebben Pálffy részletesen leírta a rajzon bemutatott eseményeket. A hatalmas neogótikus épület Pest-Buda, illetve a Dunakanyar, valamint Nándorfehérvár (Belgrád) tájképi hátterével egybefogja a jeleneteket a vérszerződéstől Széchenyi Istvánig, akinek mellszobra központi helyen jelenik meg.

Bár a mű első bemutatásakor a korszak neves művész-kritikusa, Keleti Gusztáv intőleg megjegyezte, hogy többet vár a művésztől, a kompozíció a korszak nagy hatású történelmi vízióinak egyik kiváló példája.