Id. Éber Sándor 1878-ban Ráckeresztúron született. A budapesti Mintarajziskolában Székely Bertalan növendéke volt 1896 és 1900 között. A monumentális feladatok, a freskófestés vonzotta elsősorban. A Tanítóképző Intézet tanáraként érkezett Bajára 1902-ben, ahol két évtizeden keresztül tanított.

Az 1910-es évektől számos dekoratív, kissé szecessziós, néhol magyaros elemekkel díszített monumentális faliképet, freskót illetve seccót készített többnyire egyházi megrendelésekre. Élete során 22 templom, illetve iskola falát díszítette faliképeivel.

A monumentális alkotások és az azokat megelőző rajztanulmányok, színvázlatok készítése mellett természetesen számtalan kisebb méretű táblaképet, tájképet, portrét, figurális kompozíciót is készített. Az alföldi táj és a Duna-mellék világát örökítette meg - néha a plein air formákat feloldó, máskor a vonal szerepét kidomborító ábrázolással.

Id. Éber Sándor halálával nem maradt üres a ház műterme. Hét gyermeke közül leányát, Éber Annát (sz. 1905) és fiát, ifj. Éber Sándort (1909-1985) igézte meg az édesapa műtermének különös varázsa, atmoszférája.

Ifj. Éber Sándor a Képzőművészeti Főiskolán 1927-1931 között Rudnay Gyula növendéke volt, aki már ekkor felhívta figyelmét a pasztellkrétára. 1940-től szinte kizárólag pasztellkrétával dolgozott. "Apámnak gyúrtam színes krétákat gyermekkoromban. Megszerettem." - vallja. Témáit szűkebb hazája, a Duna világa, az ártéri erdők, morotvák és az öreg halászok életéből meríti. Alkotásai az örök természet mozdulatlan szépségét sugározzák. De ahogyan a század elkomorul, feszültebbé válik ifj. Éber Sándor művészete is. 1969-ben így ír: "Az ősi vízimalmokat már csak képeim idézik. A Vöröshíd ívét ledöntötte a jeges ár. Faragott, büszke nyakú halászbárkák sorából csak egyet ringat már a Sugovica. Sietnem kell, szabályozzák a Dunát."

Ifj. Éber Sándor négy évtizeden keresztül gondozta édesapja művészi hagyatékát és a különböző ritkaságokat őrző Éber-gyűjteményt, folytatva a néprajzi tárgyak gyűjtését.

Éber Anna az édesapa műterméből egyenesen az Országos Képzőművészeti Akadémiára került, ahol Rudnay Gyula kurzusait hallgatta. A tehetséges fiatal művész 1932-1958 között a Népművelési Bizottság esti tanfolyamain oktatott, majd 1959-1969 között rajztanárként dolgozott. Az ötvenes években a Magyar Filmgyárnak készített dekorációs munkákat, de portrékat, tájképeket is festett. Költői hitvallása szól hozzánk minden alkotásából: "Az életet látom meg minden rügyben, fákat, virágokat, naplementét... Lelkem érzelmeit, szimbólumokat festek... Akkor vagyok boldog, ha festhetek, bármilyen fáradt vagyok, új erő költözik belém."