A kiállítás a város 17-19. századi helytörténeti emlékeit és néprajzi tárgyait mutatja be. Halas a 13-14. században a kun Csertán nemzetségnek volt a központja. A mezőváros a török uralom alatt többször elpusztult a környékbeli kun szállásokkal és magyar falvakkal együtt. Halas végleges újratelepülése 1628 körülre tehető. 1686-tól a várost Pest vármegye solti járásához számították. Több földesúri család igyekezett megszerezni a területet, végül Esterházy Pál nádor segítségével sikerült elérni, hogy 1693-tól Halas a Jászkun kerülethez tartozzon. Ebből az évből maradt ránk a város első pecsétje.

1702-ben I. Lipót császár a Jászkunságot, benne Halast eladta a Német Lovagrendnek. 1745-ben Mária Terézia engedélyével a kiskunok, nagykunok és jászok mintegy 580800 aranyforint fizetésével és 1000 lovaskatona felállításával megváltották magukat. Ezt a megváltást nevezzük redemptionak.

A 17. század végén a lakosság nagy része református vallású volt. A helyi és a debreceni iskolákban egyre több halasi paraszt-polgár tanult, akik közül később a város vezetői kerültek ki.

A 18. században Halas legfőbb jövedelemforrása a pusztai állattartás volt. Főként szarvasmarhát, lovat és juhot tenyésztettek. A 18. század közepétől fejlődött ki Halason a céhes kézműipar. Elsősorban a helyi anyagokat feldolgozó, a parasztság igényeit kielégítő iparágak virágoztak, mint például: takács, csizmadia céh.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcból a város is kivette részét. Erre utalnak a ránk maradt korabeli plakátok és fegyverek. Az 1860-63 között végrehajtott földosztás- és tagosítás jelentősen megváltoztatta a gazdasági és a földbirtokviszonyokat. Visszaszorult a pusztai állattartás és megnőtt a művelt földterület nagysága. A régi nagy redemptus tanyák mellett egyre több kisgazda- és szegénytanya létesült.

Az első halasi szélmalom 1798-ban épült. A 20. század elején még 38-at tartottak számon, ám a gőzmalmok elterjedésével számuk fokozatosan csökkent.

Halas irodalmának jellegzetes színfoltja a kéziratos énekeskönyvek hagyományát folytató, saját verseik közé népszerű költők verseit is lemásoló parasztköltők tevékenysége. A város fő büszkesége a különböző csipkeműhelyekben száz éve készülő varrott csipkeremekek.