A hatalmas hortobágyi puszta legfőbb hasznosítási módja évszázadok óta az extenzív állattartás, a kiállítás éppen ezért a pusztai legeltetést, a sajátos hortobágyi pásztorkodást kívánja a tárlókban elhelyezett tárgyakon keresztül bemutatni.

A pusztai legeltetési rend fölött a debreceni gazdák őrködtek, ám a pusztai élet valóságos szereplői a pásztorok voltak. A szigorúan hierarchizált pásztortársadalom - az őrzött állatok fajtája alapján - négy nagy csoportra oszlik. A legrangosabb pásztor a lovakat őrző csikós, a következő a szarvasmarhákra vigyázó gulyás, majd őt követi a juhokat terelő juhász, és legvégül a sort a sertéseket őrzője, a kondás zárja. Kiállításunk a négy fő pásztortípust mutatja be egy-egy jellegzetes tevékenység közben, legfontosabb munkaeszközeik, használati tárgyaik körében.

A hortobágyi pásztorok életkörülményeinek, életmódjának ábrázolását szolgálják a kiállítótérben felépített nád falazatú, primitív pásztorépítmények is.

A hortobágyi pásztorok életét körbefogó tárgyi világnak nemcsak az egyszerű munkaeszközök, használati tárgyak képezik részét, hanem azok a gazdagon díszített tárgyak is, melyeket részben maguk a pásztorok, részben pedig hivatásos mesteremberek készítettek. A kiállítás záró fejezete ezekből ad ízelítőt, bemutatva a hímzett és rátétes szűröket, szaru- és fafaragásokat, pásztori bőrmunkákat, valamint a tájra jellemző csengőket, kolompokat, hangszereket.