A múzeumi tájegység két szemközti házsorának épületei határozottan eltérnek egymástól: az egyik oldalon téglából épült, módos házak, a másik oldalon szerényebb, földfalú, nád- és zsúpfedésű épületek állnak. A kiállítás a Kisalföld gazdagon tagolt néprajzi képét igyekszik hagyományaiban és változásaiban megmutatni.

A táj történeti határvonalai a jelenlegi országhatáron kívül húzódnak. A 18. századtól Pozsony, Moson, Nyitra, Komárom, Bars, Győr, Sopron történeti megyék területének alföldi jellegű részeit jelölték Kisalföld tájnévvel.

A Kisalföld magában foglalja a Duna és mellékfolyói által szabdalt síkságot (pl. Szigetköz, Csallóköz) és a környező dombvidéket. Gazdasági és kulturális fejlettsége kedvező elhelyezkedésének és jó földjének köszönhető. Termékeny talaján gabonát, napsütötte dombjain gyümölcsöt és szőlőt termesztettek. Gazdag vízi világa következtében halászata is számottevő volt. Az ártéri legelőkön folytatott szénatermelésen jelentős nagyállattartás, tejfeldolgozás és sajtkészítés alapult. Jó közlekedési és közeli értékesítési lehetőségei (Bécs, Pozsony) miatt a Kárpát-medence észak-nyugati kereskedelmi kapujává vált, ahol változások is gyakrabban érték a népi kultúrát. Sok ipari termék és import áru épült be a hagyományos rendbe, például a viseletbe és a gazdálkodás eszközei közé. A piacra termelő gazdák - a magyaróvári, fertődi és nagycenki uradalmak példáját követve - nyitottak voltak az újításokra. A helyi Bokor és Kühne gépgyárak termékei révén idejekorán lehetőség nyílt a mezőgazdasági munkák gépesítésére. A gazdasági fejlődés azonban nem érintette egyenlően a Kisalföld valamennyi táját. Az elzárt, rosszabb talajú területeken és a tájegység török pusztításoknak kitett keleti felében sokáig fennmaradtak az életmód és az építészet régies elemei. A terület vízrendezésére és a Hanság lecsapolására is csak a 19-20. században került sor.

A Kisalföld a 10-11. századtól a magyarság egyik legjelentősebb összefüggő települési területe volt. A táj etnikai képét a 13. századtól németek, később a török elől menekülő horvátok gazdagították. A 18. századi német betelepítések is erőteljesen formálták a Kisalföld népességének összetételét. Az itt lakók túlnyomó része római katolikus vallású, de jelentős az evangélikusok aránya is.

Győr közelében, Nagycenken született gróf Széchenyi István, a "legnagyobb magyar". Pannonhalma bencés apátsága és a Fertő-kultúrtáj ma a Világörökség része. A Kisalföld híres a férfiak csoportos táncáról, a verbunkról, és itt maradt meg legtovább a serdülőkorból felnőttkorba átlépő fiatalok megünneplésének szokása, a legényavatás.