Az Alföldet jellegzetesen magyar tájként tartják számon. A magyar nyelv világszerte legismertebb szavai is - puszta, csárda, betyár, gulyás, paprika - mind e vidékkel kapcsolódnak össze. E táj sajátos természeti képződményei a kietlen síkság szikes talajával, a délibáb, a futóhomok, vagy a sekély vizek és sűrű nádasok, amelyek színes madárvilágnak adnak otthont. A táj számos költőt és írót (Petőfi Sándor, Juhász Gyula, Móra Ferenc) ihletett meg.

Az Alföld nagytájai a Duna-Tisza köze, a Tiszántúl és a Bánság. Középső, aprófalvakkal sűrűn beépített területei a hadjáratok útvonalába estek, és a középkor idején többször elnéptelenedtek.

A lakosság pótlására királyaink besenyőket, kunokat és jászokat telepítettek be az Alföldre, és kiváltságokkal biztosították beilleszkedésüket.

A 14-15. századtól kezdődött az alföldi mezővárosok fejlődése. A török hódoltság, majd a felszabadító harcok a Kunságban, a Duna-Tisza közén és a Tiszántúlon is a népesség újabb pusztulásával és tömeges elvándorlásával jártak. A 18. század harmincas éveitől indult meg az elnéptelenedett vidékek újratelepítése. Elsősorban a történeti Magyarország északi területeiről jöttek az új lakosok, többségükben szlovákok, de érkeztek német ajkú telepesek a Német Birodalom tartományaiból is.

Az elpusztult falvak legelőit bekebelező mezővárosok hatalmasra duzzadt határában a 17. századtól jöttek létre a tanyák. A kezdetben állatok teleltetésre használt szállások a 18. század második felétől a városhoz szorosan kötődő tartozéktelepülésekké fejlődtek. A mezővárosokban a korábbi közösségi földhasználat átadta helyét az egyéni földhasználatnak, így a tanya és környéke az állattartás mellett a földművelő gazdálkodás helyszíne is lett. Ebben az időszakban a mezővárosokban a helyben és a környéken élők szükségleteit kiszolgáló, jelentős céhes kézműipar és kereskedelem bontakozott ki.

A 19. század közepén meginduló folyószabályozások gyökeresen átalakították az Alföld természeti képét. A búza és a kukorica iránti kereslet ugrásszerűen megnőtt, a legelők feltörésével hatalmas szántóterületeket alakítottak ki, a gabona a kereskedelem legfontosabb áruja lett. A mezővárosi gazdák házaikat a városok központjában építették fel, életvitelükben és ruházkodásukban is egyre inkább polgári mintákat követtek.

A tájegység csak részben készült el: jelenleg egyik utcasora és külterületű építménye, a tanya látható.

A mezővárosi tér és a szabálytalan elrendezésű, falusias településrész folyamatosan épül.