A magyar főurak körében a XVII. század közepétől vált szokássá családi képcsarnokuk megfestetése. A nemesi ősgalériák virágkora a XVIII. századra tehető, azonban a Bezerédj család arcképcsarnoka jól példázza, hogy az ősgalériák két évszázados hagyománya még a XIX. század közepén is elengedhetetlenül fontos része a nemesi reprezentációnak.

A családi arcképcsarnokokból származó legkorábbi datált képünk Jeszenszky Antalt ábrázolja 1746-ból. Ez a portré jól mutatja az ősgalériák jellemző vonását: a megrendelők számára nem elsősorban a kép művészi értéke, hanem társadalmi üzenete volt fontos, ezért sok esetben nem helyeztek súlyt a festő mesterségbeli tudására. Styrum-Lymburg Károlynak és feleségének, Simontornya korabeli tulajdonosainak portréja már iskolázottabb mester keze munkáját dicséri - a XVIII. század végéről.

Az Apponyi család tagjait ábrázoló finom színvilágú, egészalakos portrék a XVIII. századi magyar ősgalériák kiemelkedő darabjai. Festőjük - Mertz János arckép- és oltárképfestő - e munkáit 1780-ban, még bécsi tanulmányai előtt készítette. A színhely egy főúri kastélybelső; a férfiakat díszmagyarban, a nőket pedig francia rokokó viseletben ábrázolja. A képen szereplő Apponyi György és Apponyi Antal György - apa és fia - mindketten Tolna megye főispánjai voltak.

A Perczel család portréi közül különös figyelmet érdemel a Perczel Antalt ábrázoló XVIII. századi festmény. Ezen a képen nem a nemesi erény, a vitézség kap hangsúlyt, hanem a vallásosság: a fiatal férfit kezében védőszentje, a gyermek Jézust tartó Szent Antal fogadalmi képével ábrázolja a festő.

A XIX. századi portréfestészet jó nevű képviselőinek: Donát Jánosnak (1744-1830), Kovács Mihálynak (1819-1892) és Györgyi Giergl Alajosnak (1821-1863) egy-egy alkotását mutatjuk be a női arcképek sorában. A sok portré mellett - ízelítőül - gyűjteményünk két más témájú festménye is szerepel kiállításunkon: Benczúr Gyula (1844-1920): Bajor parasztkonyha és Kis Bálint (1802-1868): Zrínyi kirohanása című képét is megtekintheti az érdeklődő.