A tápaiak sajátos házépítés-gyakorlata az ágasos-csömpölyegös falépítés volt; ezt a megoldást a gyakori árvizek elleni védekezés szülte: a víz kimosta ugyan a földet az oszlopok közül, de a tetőszerkezet és a gyékényfedél (később nádtető) megmaradt. Így a víz elvonulását követően újracsömpölyegezték, majd átmeszelték a falat: a száradást követően újra lakhatóvá vált hajlék. (Tápén az 1950-es években épült az utolsó csömpölyegház, amikor a legtöbben már vályogfalat raktak, a módosabbak pedig téglából építkeztek.)

A házbelsőt hagyományos parasztbútorokkal népesítették be: a nagygerenda alatt tartották a menyasszonyi ládát, mellette a szentsarokban az asztal és a sarokpad állott. A szemközti oldalon voltak a fölvetős ágyak, illetve a kemence. A falon szentképek, a láda fölött - a módosabb családoknál - családi fényképek függtek. A láda helyét századunk elején a polgárságtól "átszármazott", barnára pácolt (később festett) sublót váltotta fel, melyhez igazítva a többi bútort is barnára színezték. A ház földjét éppúgy tehénganajos mázzal kenték fel, mint a kéményaljáét (konyha): itt lógtak a tálak, tányérok, szűrők, a pitvar egyik sarkában pedig a korsóállón pihentek a vizes kanták.

A tápaiak télen gyékényfeldolgozással foglalkoztak; ezt a mesterséget a nagyházban űzték: ősi módon, földön ülve. A gyékényfeldolgozást a tápai gyerekek fokozatosan tanulták meg, s mire a felnőtt korba értek, minden mozzanatát értették. A gyékényszatyorhoz kapcsolódik az egyik falucsúfoló is: "Mikor lösz Tápén szatyor szentölés?

Ahogyan a múlté már a csömpölyegház, a menyasszonyi láda, de már a sublót, s a kemence is, éppúgy ködbe vész a hajdan gyakori tiszai ártéri halászat, illetve a gyékénymunka: a darudöbögős is (mely nevét a darvak násztáncáról kapta) csupán a helyi hagyományőrző együttes tagjainak lábán, műsorain él. Ugyancsak az ő működésük révén elevenednek meg a hajdani tápai dalok és viseletdarabok: a testhezállók, a fityulák, a sokfodrú szoknyák, a színes kötények, a csíkos harisnyák, és a lajbik is. Talán nem árt azt is megjegyezni, hogy dalaikban épp ők őrzik meg tudatosan a szép csöngésű, ízös tápai nyelvjárást, amely szerves része a szögedi nyelvnek.