A Gömör-Szepesi érchegység és a Bükk hegység között elterülő Gömör vármegye déli folyóvölgyeiben a magyarság a kora Árpád-korban telepedett meg. A 14-15 században északon megnőtt a szlovák népesség aránya, a bányavárosokba pedig a nagyszámú német lakosság költözött. A huszita háborúk, a török hódoltság, a Thököly- és Rákóczi szabadságharc küzdelmei visszavetették a terület fejlődését. A megrázkódtatásokat a vármegye a 18. század közepe táján kezdi kiheverni, leginkább a bányaművesség és a vasdolgozás fejlődik.

A 19. század derekán Gömör - az 1802-ben hozzácsatolt Kishonttal együtt-már az ország legiparosabb megyéje. Virágzik a kisipar majd minden ága, a földművelés (gabona-, szőlő-, zöldségtermesztés), és az állattenyésztés is, valamint a rájuk épülő kereskedem. A Sajó völgyén halad ugyanis a Felvidéket az Alfölddel, Erdéllyel összekötő egyik legfontosabb kereskedelmi útvonal. A gazdálkodásra kevésbé alkalmas részeken megnőtt a jelentősége az erdőmunkának.

A trianoni békeszerződés után a történeti vármegye 281 településéből mindössze 21 került Magyarországhoz. Ezzel Gömör, mint önálló vármegye megszűnt, de magyarlakta területét továbbra is néprajzilag önálló tájegységként kezeli a kutatás, hiszen az itt élőket a közös múlt, hasonló gazdasági-társadalmi feltételek, egyező kulturális örökség köti össze.

Az első terem egyik falán Putnoki térkép látható, és régi képeslapokon mutatjuk be Putnokot, amely Ráczi Győző magángyűjteményéből való. A másik részben a Putnokon élt gróf Serényi családot mutatja be, a falakon a Serényi család leszármazottait ábrázoló festményekkel, valamint egy Serényi szalongarnitúrát, melyet a múzeum 2005-ben kapott ajándékba.

Ezután egy nagyobb egység gömöri kerámiát, a gömöri ácsolt ládát (szuszéket) valamint a gömöri textíliák, a szövés-fonás eszközei láthatók. A gömöri fazekasság első írásos emlékei, a 16. században maradtak fenn. A régió városaiban: Rimaszombatban, Jolsván, Szepsiben, Rozsnyón már a 17. században önálló fazekas céhek alakultak. Legismertebb gömöri fazekastermék volt a keskeny fenekű, kerek hasú fazék (vászonfazék, vagy ahogy az Alföldön nevezték: tót fazék.)

Egy külön teremben Tóth Sándorné Horányi Ilus bábművész bábuit láthatja a látogató. Tóth Sándorné Horányi Ilus a népművészet mestere volt mesehős és bábos tündér egyszemélyben. "Olyanok mint a gyermekeim" mondogatta, az elkészült bábokra. És valóban a keze alatt megszülettek ezek a csodálatos lények és a jóságba, szépségbe vetett hitet sugározták. A terem másik oldalán a Ragályban élt Hárskúti Imréné tojásdíszítő írózott gömöri hímes tojásai szerepelnek. Erzsike néni édesanyjától sajátította el a tojásírózás technikáját. Ő inkább a virágos mintákat szerette írózni, édesanyja a régi mintáit csak részben hagyta az utókornak. A gyufaszál-vonalkákból, apró, elvékonyodó húzásokból előálló minták: leveles, párosával záródó szívformák, virágok, forgók és Nap motívumokat ábrázol.

Az utolsó terem egy polgári szobabelső részlete, melyben a polgári asztal a három székkel, amely ifj. Fazekas György ajándéka.