Magyarországon a kora Árpád-korban, körülbelül 1000 éve kezdtek téglát készíteni. Nagy hagyománya volt a téglákat különböző informatív jelzéssel, bélyeggel ellátni. Hazánkban közel 4000 fajta bélyeges téglával találkozhatunk.

A tégla szó, a latin tegula szóból származik, ami eredetileg tetőfedő elemet jelentett. A falfalazó tégla eredeti elnevezése a later. Tetőfedéskor két tegula találkozására imprex (kúp alakú cserép) került, így akadályozva a beázást. Mindhárom építőelem (a later, a tegula és az imprex) alapanyaga agyag. A téglakészítés fázisai: az agyag dagasztása vízzel, formázás téglavetővel, szárítás a szabad levegőn, égetés kemencében. Ezt a munkafolyamatot akár egy személy is el tudja végezni, úgy mint a híres csipkereki téglás, Fi József „egyszemélyes téglagyáros”.

Az agyag anyagi összetétele lelőhelyenként más és más, így a kiégetés különböző színárnyalatokat eredményez. Ennek is köszönhetően a téglafalazás rendkívül sokféle és sokszínű lehetőséget rejt.

A kiállításon néhány különleges külföldi, bélyeges tégla is látható. Ezek valódi ritkaságnak számítanak, mivel Európában a hazai nagymértékű bélyegezési kedv egyedülálló.

Az Esterházy-téglák csoportja rendkívül gazdag. A család országszerte alapított ideiglenes téglavetőket ott, ahol éppen építkezésbe fogott. A bélyegeken a monogramok mellett szinte kivétel nélkül látható C és G jelzés, a comes és gróf címet jelölik.

A  címeres téglák ugyanakkor már nem a megrendelőről és a készítés idejéről informálnak, hanem a téglakészítő mesterről és téglagyáráról. Általában monogrammal és címerrel, „logóval” vannak bélyegezve.

Számos településnek volt saját, köztulajdonban álló téglavetője, ilyenkor a helységnév bélyegével látták el a téglákat. A  veszprémi téglák jelzése általában VP, WP, WK volt.