Oknyomozó, tényfeltáró kamara-kiállításon mutatja be a Brazíliából hazatért Hamza-házaspár által alapított jászberényi Hamza Múzeum legújabb kutatási eredményeit, amelyek legfőképpen annak a festőnőnek az életpályájához kapcsolódnak, akinek még egészen fiatalon, 1911-ben sikerült kiállítania a Nyolcakkal.

Egyik olasz kritikusa „pittice viaggiatrice”-nek, utazó festőnőnek nevezte Lehel Máriát, a budapesti alkotót, aki több mint harminc éven át élt Olaszországban. A megállapítás nemcsak azért találó, mert szinte keresztmetszetében mutatja meg az 1889-ben született Lehel Mária Franciaországot is érintő mozgalmas pályafutását, hanem megsejtet valamit abból a nyugtalan önkeresésből is, amellyel a művésznő már fiatalon is önnön festői nyelvének a megtalálására törekedett.

Amikor 1969 augusztusában a fővárosi Kulturális Kapcsolatok Intézete bemutatta életművének értékben jelentős és jellemző töredékét, nyolcvanévesen jött haza Itáliából. Ezt megelőzően 1946-ban szerepelt itthon önálló kiállítási anyaggal. Időközben persze, hogy haza-hazalátogatott, főként a Balaton partján festegetett, rajzolt, újraélte fiatalságának budapesti helyszíneit.

Mivel művei szétszóródtak, elkallódtak, elértéktelenedtek, amiként tárlatainak a pontos adatai is elhomályosultak az idők során, a Hamza Múzeum ezúton azt tűzte ki célul, hogy bemutassa, milyen, mekkora ívű, terjedelmű s ihletettségű lehetett az az oeuvre, amellyel az utókor hanyagsága, nemtörődömsége folytán már nem rendelkezünk. Az utazó festőnő, Lehel Mária. Lappangó képek és rejtélyek című tárlat így számos olyan alkotásról és korszakformáló eseményről tudósít, amellyel nem számol a magyar művészettörténet.