Pécs városa a holokauszt 70. évfordulójára emlékezve pályázatot nyújtott be a Miniszterelnökség Civil Alap – 2014 kiírására, hogy a tragédiára, s annak áldozataira méltóképpen emlékezhessen. A távlati pályázati célok között szerepelt a Nemzetiségi és Roma Kutatóközpont megalapítása is, amelyet a Janus Pannonius Múzeum működtetne.

2014-ben – immár a nyertes pályázat első eredményeként megvalósult a Lágerek népe – Névtelen romák holokausztja című konferencia a Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület, valamint Pécs városának támogatásával és a Janus Pannonius Múzeum közreműködésével. Még szintén 2014-ben megjelent a konferencián elhangzott előadásokból összeállított kötet Márfi Attila ny. főlevéltáros szerkesztésében, német, angol és romani nyelvű összefoglalóval. A téma iránt érdeklődő olvasók által is hasznosnak, hiánypótlónak nevezett kötet szerzői (egyúttal a konferencia előadói) rangos szakemberek.

Ebbe a folyamatba illeszkedik a Janus Pannonius Múzeum új állandó kiállításának megnyitása. A tárlat látogatóját már az előtérbe lépve (a fali képmontázs, a fa deszkázat látványa) azonnal hatalmába kerítik az érzelmek, s a megdöbbenés ereje. Az első teremben (Az Élet terme) a cigányság életképein – fotókon, tárgyakon – keresztül ismerünk meg életeket, sorsokat, egy kihunyt világot. Az itt-ott bedeszkázott ablakokon még sok fény érkezik be, de az akkor még csak lappangó veszélyre a gumiként feszülő pókháló figyelmeztet.

A második terem (a Viszontagságok terme) már egyértelművé teszi: nincs menekvés. A gumiháló egyre sűrűbb, szorítása vészjóslóan erőssé vált, az ablakok deszkaburkolata sűrűbb, a beszűrődő fény egyre kevesebb. A falakon és a monitoron a nácizmus és a zaklatások tárgyszerű, konkrét adataival, eseményeivel szembesülünk. Az utolsó, harmadik helyiség a megsemmisülés terme, a végállomás. Visszaemlékezők, túlélők nyilatkoznak a koncentrációs táborok világáról. Az életvonalat jelképező kelme megszakad, teljesen megfakult, kormos. A háló még tovább sűrűsödik, és „kiúszik” a térbe, a bedeszkázott ablakokon már semmi fény nem szűrődik be. Mindössze egyetlen villanykörte ad némi megvilágítást, ezáltal a figyelem a dokumentumfilmekre szegeződik.

A látogató ezek után a „zsákutca” végén találja magát, tehát csak ugyanarra tud csak kijutni, amelyen befelé haladt. Így újra az előtérbe, majd az épület másik szárnyába jut, ahol roma művészek festményeiből készült tárlatot tekinthet meg. Az alkotások szintén a roma holokauszt témáját járják körül.