A magyar és nemzetközi gyűjtemény újraegyesítését, valamint a Szépművészeti Múzeum újranyitását követően új helyszínen, a Magyar Nemzeti Galériában láthatók a múzeum 1800 utáni Nemzetközi Gyűjteményének legfontosabb remekművei. A mintegy 80 műtárgyat két, egymástól markánsan elkülönülő kronológiai egységben mutatja be a kiállítás. A kiállításon a közel két évszázadot felölelő, jelenkori alkotásokat is bemutató válogatás tervezésekor fontos szempont volt, hogy a jól ismert remekművek mellett a tárlat számos újdonságot is tartogasson a látogatóknak. Új szerzemények, frissen restaurált művek, ritkán látott alkotások hívják fel a figyelmet a kollekció gazdagságára, változatosságára és a gyűjteményben folyó munka dinamizmusára.

A kiállítás két markánsan elkülönülő kronológiai egységből áll. A Szépművészeti Múzeumban a nemzetközi kortárs művészet gyűjtése többször megakadt. Az intézménynek a 20. században, az országot ért súlyos történelmi kataklizmák következtében hosszú időn keresztül alig volt módja jelentős nemzetközi kortárs alkotások vásárlására, a művek gyakran egymással össze nem függő ajándékok, adományok formájában kerültek be a gyűjteménybe, a második világháború előtti jelentős nemzetközi tendenciák pedig szinte teljesen hiányoznak a kollekcióból. A tárlat Delacroix-tól Vasarely-ig terjedő kettős fókusza, a két élesen elkülönülő kronológiai egység közötti szakadék a 20. század során kialakult hiányokat is érzékelteti.

A 19. századi művészetet bemutató termek a késő romantikától a szimbolizmusig terjedő időszakról adnak áttekintést. A francia impresszionista korszak nagy alakjai – Paul Cézanne, Camille Pissarro, Claude Monet – mellett osztrák, német, belga, skandináv alkotók (Franz von Lenbach, Wilhelm Leibl, Akseli Gallen-Kallela) művei is láthatók, komplex és árnyalt képet mutatva a korszak európai művészetéről.

Az öt szekcióra bontott tárlat a Bécs–Budapest című kiállításrésszel, 1850 körül indul, ahol eddig ritkán látható művekkel, köztük Friedrich von Amerling, Carl Rahl és Hans Gasser alkotásaival találkozhatnak a látogatók, többek között például az utóbbi osztrák alkotó id. Markó Károlyról készült márványbüsztjével.

A terem többi részében Déli fények címmel orientalista, illetve Itáliában készült műveket mutat be a kiállítás, köztük Eugène Delacroix, Camille Corot, Franz von Lenbach alkotásait.

A Realista tendenciák című terem Gustave Courbet Birkózók című képét állítja a középpontba: itt francia (Thomas Couture, Charles Jacque, Alexandre Falguière) mellett német festők műveivel ismerkedhetnek meg a látogatók, köztük Wilhelm Leibl és Adolph Menzel alkotásaival, de itt látható a holland Albert Neuhuys Varrónő című képe is, mely eddig nem szerepelt az állandó kiállításon.

Az Impresszionizmus címet viselő harmadik terem az impresszionizmust és posztimpresszionizmust mutatja be, Camille Pissarro, Paul Cézanne, Claude Monet, Paul Gauguin és Pierre Auguste Renoir alkotásaival illusztrálva a korszak művészetét.

A negyedik teremben a századforduló időszakának alkotóival találkozhat a közönség Szimbolizmus – Képzelet és kifejezés címmel. Itt Auguste Rodin, Pierre Puvis de Chavannes, a német Franz von Stuck, az olasz Giovanni Segantini, a belga Fernand Khnoppf és George Minne, a svájci Arnold Böcklin, a finn Akseli Gallen-Kallela alkotásain keresztül ismerhetik meg a látogatók a korszakot. Ebben a kiállításrészben kapott helyet az ausztrál Rupert Bunny képe is, amely eddig ritkán szerepelt állandó kiállításon. A terem ennek dacára szoros tematikai egységet alkot, hiszen az emberi lélek és test ábrázolása áll a középpontban.

A 20. századi és kortárs szekciók különféle tendenciák és kérdésfelvetések köré szerveződnek; az elmúlt évtizedek néhány fontos nemzetközi áramlatát lazán kezelt asszociatív csoportokba rendezve, hét egységben mutatják be. Külön szekcióban szerepel a kinetikus művészet néhány fontos alakja. Az egység a ZERO csoportra fókuszál (Günther Uecker, Heinz Mack és Adolf Luther műveivel), kiegészülve Josef Albers Világosszürke fal című alkotásával. Külön szekciók foglalkoznak a konceptuális és posztkonceptuális művészi pozíciókkal (Braco Dimitrijević, Erwin Wurm, Michelangelo Pistoletto, Alan Sonfist, Anne & Patrick Poirier, Lakner László, Tót Endre), az absztrakció és a technológia kapcsolatával (Victor Vasarely, Peter Halley, Kenneth Noland, Bertrand Lavier), a művek textúráját, esetenként a szöveg és a kép viszonyát is tematizáló absztrakt alkotásokkal (Antoni Tàpies, Eduardo Chillida, Emil Schumacher, Reigl Judit), illetve a műveik anyagszerűségét hangsúlyozó absztrakt művészekkel (Sam Gilliam, Alberto Burri, Anthony Caro). Kiemelt hangsúlyt kapnak Hantai Simon azon alkotásai, amelyek a közelmúltban a művész családjának adományaként kerültek a gyűjteménybe.

A 20. századi és kortárs kiállításrész a korábban a Szépművészeti Múzeum Majovszky-termeiben bemutatott gyűjteményi tárlat folytatásaként is leírható. Az installálás szellős módja, a művek csoportosításának asszociatív jellege, a stiláris és tematikus összefüggések bemutatására törekvés, a white cube tér letisztultsága mind a korábbi tárlatot idézi, ám ezúttal nagyobb hangsúlyt kapnak az utóbbi évek szerzeményei (Michelangelo Pistoletto, Erwin Wurm, Antoni Tàpies, Eduardo Chillida, Hantai Simon, Peter Halley), jelezve a gyűjtemény alakulásának és bővülésének főbb irányait.

A 19. és 20. századi, illetve kortárs műveket bemutató teremsor előtti fogadótérben mintegy szimbolikusan egy másik új szerzemény jelenik meg: a közelmúltban elhunyt francia művész, François Morellet Signalisations című neonművekből álló sorozata. A művész adományaként a gyűjteménybe került installáció címe, a Jelzések, a kiállítás egészének összefüggésében is olvasható: a tárlat a teljesség igénye nélkül, a gyűjtemény egészéből mindössze szűkebb válogatást mutat be és jelez összefüggéseket egy későbbi, átfogó gyűjteményi kiállítás előkészületeként.

A teremsorban élesen elkülönülő két egység között – egyszerre fizikai elválasztásként és szellemi kapocsként funkcionáló – különálló kabinet kapott helyet, ahol néhány havonta váltakoznak a gyűjteményt, illetve a „régi” és az „új” művészet kapcsolatát, továbbá más elméleti kérdéseket vizsgáló, új kutatási eredményeket ismertető kamarakiállítások.

A kiállítás kurátorai az 1800 utáni Gyűjtemény művészettörténészei:
Fehér Dávid, Kovács Anna Zsófia, Orosz Márton és Tóth Ferenc.