A múzeum legújabb időszaki kiállítása a kortárs képzőművészetben jelenlévő, aktuális és egyre nagyobb szakmai érdeklődést kiváltó jelenség, a cukiság (cuteness) témáját járja körül.

A cukiság jegyei Japánban az Edo korszak (17–19. század) idején jelentek meg először festményeken és nyomatokon. Ezt követően az 1970-es években az élet minden területét átszövő kulturális jelenségnek, a kawaii (a japán szó jelentése: aranyos) térnyerésének köszönhetően vált népszerűvé, majd fokozatosan elterjedt az egész világon. Ma már a cukiság egy globális vizuális trendként is értelmezhető, amelynek jellegzetes elemei a popkultúra (pl. manga és anime, rajzfilmek és videójátékok) vizuális világából erednek.

Napjainkban a cuki („cute”) univerzalitásának, széleskörű jelenlétének lehetünk tanúi. A közösségimédia-bejegyzések, az emojik és a gifek mellett a logók, a reklámok, antropomorfizált tárgyak sokaságán köszön vissza ez a fajta esztétika.

Vajon minek köszönheti töretlen népszerűségét? Milyen társadalmi folyamatokról vagy éppen válságról árulkodik fokozott jelenléte? Miként viszonyul ehhez a vizuális jelenséghez a kortárs képzőművészet, illetve milyen kifutási lehetőséget vagy veszélyt tartogat számára? Ezek a kérdések nemcsak a szakembereket foglalkoztatják, de a válaszkísérletek fontosak lehetnek a befogadó számára is.

A cukiságnak az ezredforduló utáni erőteljes térnyerése és fokozódó társadalmi beágyazottsága egyre sürgetőbbé tette a globálissá váló jelenség megértésére irányuló behatóbb, tudományos (szociológiai, gazdasági, pszichológiai) és kritikai vizsgálódások megtételét. Ezek többnyire jóval túlmutatnak a cukiság mint egyszerű áruesztétika kategóriáján, és inkább a kommunikációban betöltött performatív szerepének komplexitására helyezik a hangsúlyt.

A cukiság esztétikája a folyamatos körforgásban lévő, nagyszámú vizuális, főként digitális tartalmaknak köszönhetően a kortárs képzőművészekre is hatással van. A közösségi média kínálta, a technikai szükségszerűség kényszere által teremtett feltételek (négyzet alapú esztétika) azt eredményezik, hogy a műtárgy és az árucikk, illetve az önkifejezés és az anyagi haszonszerzés (pl. influenszerek) közötti határok elmosódnak, és ezáltal a közélet és a magánélet is sokszor szétválaszthatatlanul egymásba csúszik. Ugyanakkor annak köszönhetően, hogy a cukiság a kortárs művészetben inspirációja jelentős részét a nem magas művészethez tartozó vizuális kifejezőeszközökből, képregényekből, rajzfilmekből és videójátékokból nyeri, jelenségként még inkább felerősíti a kortárs kultúra decentralizált állapotát.

A kiállítás azt vizsgálja, hogy milyen módon emelték be az egyes alkotók saját művészeti gyakorlatukba a cukiságfaktort, vagyis milyen elméletekre támaszkodtak, és milyen formai vagy hangulati reprezentációt választottak a közvetíteni kívánt üzenet megfogalmazásához.

A cukiság faktor című kiállítás a téma első nagyszabású magyarországi, valamint régiós bemutatója. A Ludwig Múzeum kortárs művészeti intézményként kiemelt feladatának tartja, hogy figyelemmel kísérje a világban végbemenő változásokat, aktuális jelenségeket, és lehetőségeihez mérten meg is ismertesse azokat a szélesebb közönséggel. A kiállítás elsősorban nem értékítéletet hivatott közvetíteni, hanem egy globálisan jelen lévő vizuális, elméleti jelenséget kíván feltárni és nemzetközi, illetve hazai alkotók művein keresztül megérteni.

A nemzetközi válogatás egy olyan transzkontinentális látásmódra mutat rá, amely a művészet egyetemességére is reflektál. A kiállításon 14 ország összesen 32 művésze vesz részt, köztük olyan nemzetközileg elismert kortárs művészek munkái láthatók, mint Cosima von Bonin, Eddie Martinez, Annette Messager, Austin Lee, Takashi Murakami, Katherine Bernhardt, akik mellett a fiatal hazai (Bozó Szabolcs, Makai Mira) és régióbeli (Maja Djordjevic, Martin Lukáč) alkotók műveivel is megismerkedhet a nagyközönség.