Első alkalommal találkozhat a magyar közönség Pierre-Auguste Renoir műveivel átfogó, reprezentatív kiállításon a Szépművészeti Múzeum szeptember végén nyíló tárlatán. A francia mester alakábrázolását a középpontba állító nagyszabású tárlat a festő mintegy hetven alkotását vonultatja fel. A párizsi Muséed’Orsay-vel és a Musée de l’Orangerie-vel együttműködésben megvalósult kiállításra több mint húsz közgyűjteményéből kölcsönzött műtárgyakat a Szépművészeti Múzeum. 

Bár Renoirt (1841–1919) az egyik leghíresebb impresszionista festőként tartják számon, hat évtizedet felölelő, az 1860-as évek elejétől egészen 1919-ben bekövetkezett haláláig kibontakozó, gazdag és sokszínű életművének jelentős része nem szorítható be a mozgalom keretei közé. Fiatal, kezdő művészként egyike volt az új – a pillanatnyi benyomások, változó fény- és színhatások rögzítésére irányuló, a festői spontaneitást hirdető – stílus megteremtőinek. 1881-es, sorsdöntő olaszországi útját követően azonban elfordult az impresszionizmus megközelítésétől és célkitűzéseitől.
A szilárdabb, állandóbb kifejezési formát kereső festő nagy elődeihez, Raffaellóhoz, majd a francia rokokó mestereihez, Jean-Antoine Watteau-hoz, Jean-Honoré Fragonard-hoz, François Boucher-hez, végül Tizianóhoz és Peter Paul Rubenshez fordult útmutatásért. Évtizedeken át intenzív párbeszédet folytatott példaképeivel, új, modern hagyományt teremtve. Renoir még élete végén, a 20. század első évtizedeiben is kísérletező és megújulásra képes alkotó tudott maradni, aki páratlan festőiségével, lenyűgöző termékenységével, példaértékű kitartásával a következő generáció nagy alakjait, Pablo Picassót és Henri Matisse-t is inspirálta.

„Figurális festő vagyok” – hangoztatta Pierre-Auguste Renoir, arra utalva, hogy mindig az embert állította művészetének középpontjába. Portréfestőként érzékenyen rögzítette az arcok rezdüléseit, a tekintetek ragyogását, a ruhák tündöklését. Életképein a szereplők közötti hétköznapi, kedélyes interakciókat, a modern élet új jelenségeit örökítette meg. Aktjain a női test szépségét, a bőr selymes ragyogását ünnepelte. Képeit barátok, festőtársak, műkedvelők, családtagok népesítik be, akik így egy élettel teli, gondtalan, harmonikus világ részévé válnak. A kiállításfestményeken, grafikákon, szobrokon keresztül vizsgálja Renoir viszonyát a művészetét inspiráló modellekhez.

A tárlaton rajzok, grafikák, szobrok mellett mintegy negyven festményt láthat a közönség, köztük olyan főműveket, mint példáulAhinta, a Vidéki tánc vagy a Claude Renoir bohócjelmezben című alkotások. A festőnek szentelt első magyarországi kiállítás–amelyen a Szépművészetiben őrzött csaknem harmincRenoir-alkotás is kiemelt szerepet kap–kronológiai és tematikus elrendezésben ismerteti a művész fejlődését.

A párizsi Muséed’Orsay-vel és a Musée de l’Orangerie-vel együttműködésben megvalósult kiállításra27 mű érkezik a két párizsi múzeumból, de kiemelkedő jelentőségű alkotások érkeznek a tárlatra további csaknem húsz jeles európai közgyűjteményből, többek között a párizsi Petit Palais-ből és a Musée National Picassóból, a madridi Museo Nacional Thyssen-Bornemiszából, vagy a bécsi Belvedere-ből.

A kiállítottportrékon keresztül bemutatjuk, hogyan változott Renoir megközelítése modelljeinek státuszától és szerepeitől függően (családtagok, barátok és megrendelők). A kiállítás a Párizsban és külvárosaiban divatos szabadidős tevékenységek iránti érdeklődését is feltérképezi(Modern élet). Ez a szekció alkalmat ad arra is, hogy bemutassuk, hogyan modernizálta Renoir a 18. századi fêtegalante, a „gáláns ünnepségek” témáját. A tárlaton a Fiatal lányok zongoránál című alkotáskülönböző változatain figyelhetjük meg, hogyan ábrázolta Renoir modelljeit enteriőrben; az otthon, az intimitás témáját családi portréin is felfedezhetjük. A kiállítás következő szekciója Renoir aktjaira fókuszál. Az 1869 és 1919 között festett alkotásokon figyelemmel kísérhetjük Renoir törekvését arra, hogy modelljét tájképbe helyezze, valamint végigkövethetjük, hogy az alakokon megjelenő fény-árnyék játékának impresszionista megjelenítésétől hogyan jutott el egy művészileg egységesebb megközelítéshez.

A tárlaton külön szekcióban találkozhatnak a látogatók a francia mester utolsó remekművével, az 1919-ben született Fürdőzők című alkotással. A tárlat zárásaként néhány vitrin felidézi az egykor magyar magángyűjteményekben lévő Renoir-műveket, majd arra is kitér, hogy a 20. század elején mely alkotásokkal találkozott a magyar közönség. Végül egy filmrészlet is segít megeleveníteni az idős Renoir alakját.

A válogatás a festő és modelljei kapcsolatát is vizsgálja. Renoir nemcsak megfigyelte, de újra is alkotta a modellek vonásait, arckifejezéseit, és hétköznapi helyzetekben ábrázolta őket, így nem csupán művészi ideált kívánt teremteni, hanem életideált is, melyben szerencsésen találkozik egyéni boldogság és társadalmi harmónia.