Az animáció kezdettől természetes rokona a képző- és zeneművészetnek, de akár a színház- és táncművészetnek is. Az első fekete-fehér vonalak életre hívásától a való és valótlan világok tökéletes illúzióját megteremtő vizuális konstrukciók megalkotásáig gazdag és változatos utat járt be a műfaj.

Az animációs művészet abban is kivételes alkotói terület, hogy a nagy technológiai - sőt társadalmi - változások mellett is érvényes tudott maradni a legegyszerűbb megjelenési formáiban, vagyis egy néhány perces mű ugyanolyan érvényű és hatású műalkotás lehet, mint a gigantikus, legújabb technológiát alkalmazó „nagymozi” produktumai. Az alkotói gesztus, a személyes kézjegy érzékletes jelenléte kivételesen fontos eleme a műfajnak, és a magyar animációs művészet egyedülállóan gazdag izgalmas egyéniségekhez kötődő alkotásokban, nagyívű alkotói életművekben és határművészeti kísérletekben.

A Műcsarnok Vízió, gesztus, kísérlet... című kiállítása kifejezetten a szerzői animációs filmművészetre fókuszál, amely terület erős és meghatározó a magyar animációtörténet egészében, ugyanakkor a legkevésbé ismert a nagyközönség előtt. Még kevésbé ismertek azok a határművészeti alkotások, amelyek nehezen kategorizálhatók, s amelyek optimális megjelenítési „felületeit” is nehéz meghatározni.

Válogatásunk a magyarországi autonóm animációs törekvésekre fókuszál, s a Magyarországon készült alkotásokra, három megközelítést érvényesítve a Műcsarnok három központi termében. A Vízió című első teremben négy nagy álmodó – Gauder Áron, Gémes József, Jankovics Marcell és Reisenbüchler Sándor - fogadja a látogatókat, egy-egy emblematikus alkotással, személyes filozófiája animált összegzésével. Reisenbüchler Sádor idén lenne 90 esztendős, ezért kivételes munkásságáról vetítéssel is megemlékezünk a kiállítás ideje alatt.

Reisenbüchler volt, aki egy interjúban gesztusfilmeknek nevezte Kovásznai György konvenciókat felrúgó, meghökkentően egyéni műveit, de megállapítása a szerzői filmek többségére érvényes. Hisz az alkotói gesztus egyedisége, az alkotói teremtés indulatának ereje „jön át” azokon a legtöbbször rövid, egy gondolatra, egy fontos üzenet közvetítésére született rövidfilmeken, amelyek létrejöttét a művész belső késztetése motiválta. A második, Gesztus című terembe olyan filmeket válogattunk a rendkívül gazdag magyar szerzői filmkincsből, amelyek személyes üzenetek, amelyek legtöbbjének stílusából, különleges technikai vagy dramaturgiai sajátosságából azonnal felismerhető alkotója, amely filmek egy kockája, akár egy ujjlenyomat, egyértelműen azonosítja a mesterét.

E filmek többnyire a műfaji határokat is feszegetik, bár kevésbé egyértelmű szándékkal, mint a következő terembéli, Kísérlet című válogatás remekei, ahol a legzavarbaejtőbb, s egyúttal legformabontóbb mozgóképek várnak megfejtésre, de ahol olyan, mára már szelídnek vélt animációk is megjelennek, mint Rófusz Ferenc máig egyetlen magyarországi magyar Oscar-díjas animációs alkotása, A légy, amely készítése idején igazi novum volt „háttéranimációs” technikájával. A rendhagyó anyaghasználat okán került Cakó Ferenc is a határátlépők közé, hisz mára már emblematikus homokanimációi a maguk korában egészen elbűvölték a közönség széles rétegeit.

Ebbe a szobába kerültek a Balázs Béla Stúdióban született olyan mozgóképek is, ahol az animáció a – gyakran avantgarde - zenéhez, képzőművészethez szervesen, funkcionálisan kapcsolódik, vagy azzal együtt új minőséget hoz létre, és itt láthatunk olyan, filmnek is óvatosan nevezhető egyedi mozgóképeket, amelyek nem is filmvászonra készültek...

A lázadó hatvanas évektől a digitális forradalomig és azon túl, mozgóképes trendektől független művek vendégeskednek tehát a Műcsarnok különleges bemutatóján, a művészet, a gondolkodás szabadságát hirdetve és minden korosztályt megszólítva.